Megdöbbentő a filmvilág újabb hatalmas vesztesége
Az álomgyárat egy újabb váratlan hír sokkolta, amire senki sem számított: Joaquin Phoenix visszavonult!
Megdöbbentő bejelentetést tett néhány napja Joaquin Phoenix, amely nemcsak rajongóit, de egész Hollywoodot nagyon felzaklatta.
A puerto ricói színész ugyanis úgy döntött, hogy örökre felhagy a filmezéssel, és mostantól inkább a zenei karrierjére koncentrál.
Állítása szerint a Two Lovers című romantikus dráma lesz az utolsó filmje, amit jövő tavasszal láthatunk majd a mozikban.
A riporter először azt hitte, hogy Phoenix csak viccel vele, ám a színész határozottan a tudtára adta, hogy döntését komolyan gondolja.
Ezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy a legnagyobb internetes filmes adatbázisban a neve nem szerepel egyetlen készülő vagy tervbe vett film stáblistáján sem.
Már dolgozik első lemezén
Első pillantásra talán furcsának tűnhet, hogy Phoenix zenélni akar, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy A nyughatatlan című életrajzi filmben ő énekelte el az összes Johnny Cash-dalt. A legfrissebb hírek szerint pedig jelenleg is zajlanak első albumának felvételei, melyen a dalokat Phoenix írta.
A színész a napokban töltötte be 34. életévét, és a kilencvenes években tűnt fel a vásznon. Az áttörést karrierjében a Gladiátor féltékeny császárának, Commodusnak a szerepe hozta meg számára, amiért első Oscar-jelölését kapta meg.
Kiút a gyermekkori traumákból - Hogyan építhetjük újra életünket?
A Femina Klub februári vendége Kovács András Péter humorista, író lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy szenvedélybeteg szülők gyerekeiként hogyan lehet talpra állni felnőttként. Milyen sérüléseket szereznek ezek a gyerekek, hogyan próbálnak meg túlélni? Mi történik egy olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? Van-e kiút, felnőttként milyen lépéseket tehetünk a múltbeli sebek gyógyítása érdekében?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. február 26. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció