17 évesen félpucéran pózolt a szexi Jessica Biel

Sohasem látott bikavadító fotók kerültek elő a világ egyik legdögösebb sztárjának, Jessica Bielnek a múltjából!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Jessica Biel évek óta szerepel előkelő helyen a különböző férfimagazinok által összeállított legdögösebb nőket felvonultató listákon. 2007-ben például a Stuff az első, az AskMen nevű honlap és a Maxim pedig az ötödik helyre rangsorolta.


A sikereknek azonban ezzel nem szakadt vége, az FHM 2008-as listáján ugyanis a második helyet érdemelte ki, egyedül a Transformers bombázójának, Megan Foxnak sikerült csak megelőznie.

Jessica Biel a fentiek tükrében tehát talán sikeresebb karriert tudhat magáénak modellként, mint színésznőként, ezt támasztják alá ezek az évekkel ezelőtt készített erotikus képek is, melyekre a megjelenésük után igazából csak most figyeltek fel.

Már nagyon bánja ezeket a képeket

Ez érthető is, hiszen 2000-ben, amikor a vérforraló fotósorozat készült, Jessica Biel még korántsem számított akkora sztárnak, mint amilyen hírnévre azóta tett szert. Filmes karrierje is csak az ezredforduló után indult be, amikor szerepet kapott a kultikus Texasi Láncfűrészes Mészárlás remake-jében.

A Gear magazinban látható bikavadító pucér fotók láttán a pasikat nagy meglepetés érheti, a 17 éves Biel ugyanis már ennyi idősen is elképesztően szexisen nézett ki. A fotósorozat miatt tehát egyáltalán kell szégyenkeznie, ő mégis más véleményen van erről.

16 buja színésznő, aki mindent megmutatott

Nézegess képeket!

Elolvasom
- Nagyon megbántam már ezt az egészet. Életem egyik nagy tévedése volt, hogy ennyi idősen bevállaltam ezt a pucérkodást. Mégis sokat tanultam ebből az ügyből, tehát végső soron szerencsés vagyok.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Kicsit furcsa ezt hallani tőle, hiszen azóta is számtalanszor pózolt már a magazinok címlapján, igaz, anyaszült meztelenre egyszer sem vetkőzött le. Nem beszélve arról, hogy vele ellentétben a pasik biztosan imádják ezeket a pikáns fotókat.
Ezt is szeretjük