Közszemlére tette lógó mellét Jessica Simpson
A szőke celebmaca egy divatbemutatón modellként lépett a kifutóra, ahol sikerült alaposan meglepnie a közönséget.
Jessica Simpsonra bizony hónapok óta keményen rájár a rúd. A színésznőből country-énekesnővé avanzsált szőke celebmacát idén több alkalommal is megörökítették, amint tivornyázás közepette az ájulás határáig itta magát.
Simpson pasikat megszégyenítő módon nyakalhatja az alkoholt: rendszeresen jelennek meg róla leleplező fotók, amelyeken szó szerint alig áll a lábán a sok piától.
A megzabolázhatatlan Simpson hedonista partifüggőségével fokozatosan kivívta párja, Tony Romo nemtetszését.
Romo ultimátumot adott neki: vagy abbahagyja az éjszakázást és a piálást, vagy sosem házasodnak össze. Ez áprilisban történt, ám Simpsont még a népszerű sportoló baljós figyelmeztetése sem tudta észhez téríteni, és folytatta a féktelen mulatozást.
A nyáron szakított vele pasija
Ennek tükrében pedig már nem is okozott túl nagy meglepetést, amikor Romo idén július 9-én – Jessica születésnapja előtt egy nappal – szakított vele.
Talán mégiscsak az amerikai futballista csapattársainak lehetett igaza, akik sosem szerették túlságosan a szőkeséget.
Tőlük kapta a kedvesnek nemigen mondható Yoko Romo gúnynevet, utalva John Lennon és Yoko Ono - a közvélemény által ugyancsak ellentmondásosan megítélt - kapcsolatára.
Az időközben meglehetősen kigömbölyödött Simpsonra aztán sok hollywoodi sztár is rászállt, azt kérdezve, hogy mert így elhízni. Legutóbb szeptember 3-án Párizsban sikerült kínos helyzetbe hoznia magát, amint az Ozlem Suer nevezetű divatmárka ruháiban vonult végig a kifutón.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az elegáns öltözékekkel nem volt semmi baj, ám a 29 éves énekesnő alaposan meglepte a közönséget lógó melleivel, amelyek leginkább úgy festettek, mintha egy kétgyermekes anyukához tartoznának!