Holtan esett össze! Nem tudták megmenteni a színészt

Összeesett egy vadászaton Jay Leggett komikus, és azonnal életét vesztette.

50 éves korában váratlanul elhunyt Jay Leggett. A komikus szarvasvadászat közben egyszer csak összeesett, és nem tudtak már rajta segíteni.

Családtagjai még megpróbálták újraéleszteni, azonban sikertelenül, a kiérkező mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Szívroham végzett vele

A hozzátartozói úgy vélik, szívroham okozhatta a halálát, ám mindezt a Milwaukee megyei halottkém nem erősítette meg.

Leggett elejtett egy szarvast, amit a quadjára erősített, és a zsákmánnyal együtt visszament a családjához. Amikor leszállt a járműről, akkor összerogyott, elvesztette az eszméletét, és leállt a légzése is.

Ahogy az egyik családtagja elmondta, legalább akkor halt meg, amikor a szívéhez legközelebb álló tevékenységet folytatta. Leggett ugyanis imádott vadászni, 2011-ben még dokumentumfilmet is forgatott róla.

A komikus színészi pályafutását viszonylag későn kezdte, már 29 éves volt, amikor az első aprócska filmszerepet megkapta. Sokáig nem is jött számára az áttörés, hiába játszott olyan sikersorozatokban, mint a Vészhelyzet vagy az Ally McBeal.

Ő volt a komédia maga

Az In Living Color sorozattal azonban beírta magát a filmtörténelembe, a nyolc évig futó szitkom az amerikaiak egyik kedvence lett. A színészkedésen kívül nem hagyta abba a stand up-fellépéseket sem, valamint több filmet írt és rendezett. Jelenleg is legújabb filmjén dolgozott, a Live Nude Girlt a legjobb nyolcvanas évekbeli komédiának tartották, amelyet ő írt és rendezett, bár szerepet nem osztott magára a vígjátékban.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb színészhalottjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az utóbbi időben egy Los Angeles-i színitanodában kezdett el tanítani, mentoráltjai között volt Adam Devine is, akit a magyar közönség a Pitch Perfekt: Tökéletes hangból is ismerhet, de a fiatal fiú a társszerzője A munka hősei sorozatnak is.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

- Nyugodj békében, Jay Leggett, a legjobb tanár és mentor voltál, nagyon fogsz hiányozni. Te tanítottál mindenre, ami segített, hogy sikeres lehessek. A titkod olyan egyszerű volt: együtt ettél és aludtál a komédiával, sőt, te magad voltál az - emlékezett Devine a Twitteren.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük