
Összenőttek Janice Dickinson mellei
A plasztikafüggő hölgy jobban tette volna, ha nem húz bikinit, mellei ugyanis rémiszetően néznek ki.

A nyolcvanas évek egyik legismertebb szupermodellje kétségkívül Janice Dickinson volt, aki szakmai profizmusa mellett hedonista bulijaival és féktelen életmódjával is alaposan felhívta magára a figyelmet.
Olyan kultikus figurákkal merült el a New York-i éjszakai életben, mint Andy Warhol, Truman Capote vagy a tragikusan fiatalon elhunyt John Belushi.
A jelenleg 53 éves modell azonban ma már csak árnyéka egykori önmagának.
Plasztikafüggősége egyre inkább elhatalmasodott rajta, szája például szinte szó szerint lebénult a sok feltöltéstől, de a ráncfelvarrások és egyéb ördögi beavatkozások is letörölhetetlen nyomot hagytak az arcán.
Legendás szerető volt fénykorában
Érdemes például alaposan szemügyre venni ezt a tavalyi képet, amin Dickinson bikiniben mosolyog önfeledten, de hogy miért, azt nem lehet tudni, hiszen eltorzult és összenőtt melleinek borzasztó látványa még az edzettebb gyomrú olvasókat is kikészítheti.
A szupermodell ronccsá műtött testét látva elég nehéz elhinni, hogy ugyanez a nő olyan rangos divatlapokban pózolt, mint a Harper’s Bazaar, a Vogue vagy a Playboy, illetve, hogy olyan divatdiktátorok kedvence volt, mint Giorgio Armani, Gianni Versace vagy Calvin Klein.
Dickinsonnak nem adatott meg a boldog gyerekkor, apja agresszív volt, anyja pedig drogfüggő, felnőttként talán éppen ezért habzsolta az életet és hajszolta az örömöket.-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft