Zokogva vallott Jane Fonda! Csak most bírt beszélni a szörnyűségekről
Jane Fonda először beszélt a családját ért tragédiáról.
Jane Fonda még sohasem beszélt a nyilvánosság előtt a családját ért tragédiáról. A 76 éves színésznő azonban vasárnap részt vett egy eseményen, mely a szexuális bántalmazásokra hívta fel a figyelmet.
A filmsztár volt a házigazdája annak az éves adománygyűjtő rendezvénynek, amely a Rape Foundationt támogatja. Az eseményt a milliárdos Ron Burkle Beverly Hills-i birtokán tartották.
Nem bírta könnyek nélkül
Jane Fondának beszédet kellett mondania, ő pedig zokogásban tört ki a pulpituson. Mint mondta, emlékiratai írása közben akadt rá olyan orvosi leletekre, melyek bizonyították, édesanyját is szexuálisan bántalmazták, amikor még csak nyolcéves volt. Frances Ford Seymour akkor lett öngyilkos, amikor lánya 12 éves volt.
- Amint elolvastam, abban a pillanatban minden a helyére került. Rájöttem, miért volt a szabadosság, a sok plasztikai műtét, a bűntudat, a szeretetre vagy a bensőségességre való képtelenség, és már képes voltam megbocsátani neki és magamnak - idézte fel a színésznő.
Azt mondta, a tanulás volt az egyetlen, ami segített neki 12 évesen túllendülni az édesanyja elvesztése fölötti gyászon, ugyanis ezáltal kezdte jobban megérteni anyját.
Borzalmas statisztikák
Fonda ragálynak nevezte a szexuális erőszakot, és ígéretet tett arra, hogy élete végéig támogatni fogja a Rape Treatment Centert.
A rendezvényen Fonda barátnője, Lily Tomlin színésznő, a Jóbarátok-sztár David Schwimmer és az Észlelés című bűnügyi tévésorozat főszereplője, Eric McCormack is felszólalt, a vendégek között pedig olyan ismert színészek foglaltak még helyet, mint Viola Davis, Emmy Rossum és Sam Waterson.
Az alapítvány felmérése szerint az Egyesült Államokban majdnem minden ötödik nőt megerőszakolják, 80%-ukat még 25 éves koruk előtt, valamint minden hatodik férfit zaklatják szexuálisan még a 18. évük előtt.
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sharon osbourne
- vallomás