Mégsem szakított Jake Gyllenhaal és Reese Witherspoon

Gyllenhaal és Witherspoon még mindig együtt vannak, legalábbis szóvivőik ragaszkodnak ehhez.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vasárnap délután meglepő hírt közölt a People magazin: egy hölgyforrásra hivatkozva tudni vélték, hogy Jake Gyllenhaal és Reese Witherspoon szakítottak. Az esettel kapcsolatban azonban az a bizonyos ismerős, aki egyébként a színésznő barátjának vallotta magát, semmi mást nem volt hajlandó elárulni.

Természetesen a magazin szerkesztői rögtön nyomozni kezdtek az ügyben, és néhány órával később közzé is tették a hírességek szóvivőinek nyilatkozatát - aminek tartalma különös módon nem egyezett a magát megnevezni nem kívánó forráséval.

Az igazság odaát van

Nanci Ryder és Carrie Byalick röviden és tömören csak annyit mondtak a People-nak: „A hír nem igaz. Jake és Reese még mindig együtt vannak.”

No, nem mintha ez bármit is jelentene: Mel Gibson például már régóta nem élt a feleségével, amikor a dolog kiderült, de nemrég a köztudottan leszbikus Rosie O'Donnell is bevallotta, valójában már két éve szakított élettársával, Kelli Carpenterrel.

Három éve együtt

A 33 éves színésznő és öt évvel fiatalabb párja még a Kiadatás című közös filmjük forgatásán jöttek össze 2006-ban.

A kapcsolatból hamarosan szerelem lett, és vonzalmukat nyíltan is felvállalták.

Azóta is, amikor csak tudták, együtt töltötték az időt, ráadásul Witherspoon exférjétől, Ryan Philippe-től született két gyerkőcével is láthatóan megtalálta a hangot a sármos színész.

A sztárvilág leghíresebb szerelmespárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Hogy mégis mi lehet az igazság? Remélhetőleg hamarosan megtudjuk.

Persze a hollywoodi gépezetet ismerve az sem lenne meglepő, ha mindez csupán Gyllenhaal új filmje, a Prince of Persia reklámkampányának a része lenne.
Ezt is szeretjük