Jack Nicholson 19 éves lánya nem hasonlít a papára
Jack Nicholson lánya, Lorraine néhány éve döntötte el, hogy világhírű édesapja nyomdokaiba lép.

beauty and style
Top olvasott cikkek

A színészcsaládba születő csemeték legtöbbjében előbb-utóbb felébred a vágy, hogy híres-neves szüleiket kövessék. Persze az, hogy az ember tehetséges felmenőkkel rendelkezik, még nem garancia a sikerre, de azért bizonyára sokat nyom a latban - legalábbis eleinte -, ha a delikvens megemlíti jól csengő vezetéknevét.

Lorraine Nicholson nevének hallatán bizonyára rengetegen felkapják a fejüket, hiszen a papa, Jack Nicholson legendás alakja a hollywoodi filmszakmának. Ismeretes, hogy a 72 éves színészt szédületes karrierje során 12 alkalommal jelölték Oscarra, és ebből hármat díjra is tudott váltani. Nos, nem csoda, hogy 19 éves leánykája is szívesen belekóstolna a sztárságba, ahogy azt már 2006-ban elismerte a Teen Vogue magazinnak.

Színész akar lenni

Bár volt már néhány próbálkozása, úgy tűnik, idén belehúzott, hiszen már két készülő filmnél is ott szerepel a neve. Az egyik a Prettyface című dráma, a másik pedig a Soul Surfer, melynek hawaii forgatásán az alábbi fotók is készültek.

Ha elnézzük a szöszi Nicholson lány - aki egyébként a papa Rebecca Broussard színésznővel folytatott viszonyából született - bikinis képeit, akkor nem sok hasonlóságot lehet felfedezni a híresség és utóda között. Szerencsére. Merthogy, valljuk be, a világhírű színész finoman szólva is karakteres arcberendezéssel és brutális fogsorral rendelkezik, és hát az utóbbi időben jócskán felszedett magára.

Külsőleg nem az apja

No, nem mintha ez a nőket különösképpen zavarta volna, hiszen még így, túl a hetvenen is rengetegen vannak oda férfias sármjáért. Ám egy kezdő színésznőnél a küllem is legalább annyira fontos, mint a belbecs, és Lorraine-nek e tekintetben nem lehet oka panaszra. Hogy tehetség dolgában mennyire esett messze a fájától, az meg úgyis kiderül.

A Soul Surfer egyébként egy igaz történeten alapuló mozi - Bethany Hamilton szörfös életét dolgozza fel, aki egy cápaharapás következtében elvesztette karját, de három héttel a baleset után már ismét belemerészkedett a vízbe.

Az eredetileg 13 éves lányt Anna Sophia Robb alakítja, az ő barátnőjét játssza Lorraine Nicholson. Mellettük még egy sztárcsemete felbukkan a filmben, Hamilton bátyát ugyanis nem más formálja meg, mint Pierce Brosnan fia, Sean Brosnan.

Ezt is szeretjük