Egy hónapja nyomtalanul eltűnt J-Kwon

J-Kwon rapper egy hónappal ezelőtt szívódott fel váratlanul, de menedzserének a közelmúltban sikerült vele beszélni.

Alig telt néhány nap azóta, hogy a február közepén nyomtalanul eltűnt Andrew Koenig holttestét megtalálták Vancouverben, és máris egy újabb sztár eltűnéséről érkezett hír.

A 23 éves J-Kwon nevű amerikai rappernek közel egy hónappal ezelőtt veszett nyoma, ezért kiadója, a Gracie Products az alábbi nyilatkozatot tette közzé.

Több ezer e-mailt kaptak

- J-Kwon fontos része a Gracie-családnak, mi pedig szörnyen aggódunk érte, és szeretnénk tudni, hogy jól van-e. Már több ezer e-mailt kaptunk a rajongóktól, akik szintén nagyon féltik őt - ezúton szeretnénk kifejezni, hogy mennyire nagyra értékeljük szeretetüket és támogatásukat.

Ha bárki látta J-Kwont, vagy kapcsolatba tud lépni vele, mindenképpen mondja meg neki, hogy aggódunk érte, és kérjük, tájékoztasson bennünket is, hogy nem történt vele semmi baj - állt a március 3-án, szerdán kiadott nyilatkozatban.

Míg Andrew Koenig sorozatsztárnál szinte minden körülmény előre eltervezett öngyilkosságra utalt, addig a rap ifjú fenegyerekénél a jelek szerint szó sincs ilyesmiről.

J-Kwonnal ugyanis másnap sikerült ügynökének, Dorian Washingtonnak felvennie a kapcsolatot - a rapper pedig megnyugtatta, miszerint aggodalomra semmi ok, de még egy darabig nem tér vissza a reflektorfénybe.

Egyedül akart lenni

- Boldogan tudatom mindenkivel, hogy ma sikerült személyesen beszélnem J-Kwonnal, és minden rendben van vele. Szeretne bocsánatot kérni mindenkitől, aki az elmúlt hetekben aggódott érte. Csak egyedül szeretett volna lenni egy kicsit, arra viszont nem gondolt, hogy az emberek aggódni kezdenek egy idő után. Néhány nap és egy hónap között azonban nagy a különbség - állt menedzsere nyilatkozatában.

Sztárok balesetei

Nézegess képeket!

Elolvasom

J-Kwon 12 éves korában került el otthonról, és állítólag már akkoriban kábítószerekkel kereskedett. Az éjszakákat barátainál vagy autókban töltötte. Néhány éven belül annak kapcsán figyeltek fel rá, hogy megnyert egy rapversenyt, ahol legyőzött ellenfele eltörte az állkapcsát.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A showbiznisz világába 2004-ben robbant be Tipsy című dalával, legújabb albuma pedig a tervek szerint március 23-án jelenik meg.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük