Imane Khelif ezt teszi minden győzelme után a ringben: több rajongónál kiverte ez a biztosítékot
Az internet népe szerint inkább megalázó, fölényeskedő, amit a csinál, mintsem kedves.

Imane Khelif egy ritka kedves gesztussal tiszteleg minden vesztes ellenfele előtt a ringben, azonban az internet népe ebben is megtalálta a kivetnivalót.
Imane Khelif ezt teszi a győzelmei után
Talán nem nagy túlzás azt állítani, hogy Imane Khelif örökre beírta magát a sport történelmébe a párizsi olimpián kitört botránnyal, ugyanis a fél világ ellene fordult, miután 46 másodperc alatt győzedelmeskedett olasz ellenfelével szemben, aki feladta a meccset. Az olasz bokszoló azt állította, Khelif olyan erőseket üt, amilyennel még sosem találkozott, ezt követően pedig az algériait támadni kezdték nemiségével, férfiként és transzneműként kezdték emlegetni. A valótlan kijelentéseket mindössze arra alapozták, hogy 2023-ban a női világbajnokságon a döntő előtt kizárták magas tesztoszteronszintjére hivatkozva, valamint hogy az orosz érdekeltségű Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség minden bizonyíték publikálása nélkül azt állította, hogy Imane Khelif Y-kromoszómát is hordoz.
Augusztus 3-án, szombaton a magyar Hámori Lucával is ringbe szállt, a meccs előtt már-már lincshangulat alakult ki a magyar közvéleményben, Imane Khelifről lejárató mémek és valótlan híresztelések terjedtek. Az algériai végül pontozással győzte le Hámori Lucát, majd a thai Janjaem Suwannapheng ellen is győzedelmeskedett, így most az aranyéremért bokszolhat majd.
Kevesen tudják azonban, hogy az algériai bokszoló egy igen nemes gesztussal tiszteleg minden győztes meccse után az ellenfele előtt, ugyanis míg ellenfele a ringben búcsúzik, és köszönetet mond a közönségnek, ő ráül a ring szélén található kötelekre, ezzel nagyobb helyet biztosítva ellenfelének, hogy kényelmesebben ki tudjon bújni onnan. Az internet népe ezt az ártalmatlan, sőt szép gesztust is kiforgatta, sokak szerint fölényeskedve nézi végig, ahogy vesztes sporttársa sír, szomorkodik a ringben.
Előkerültek Imane Khelif gyerekkori képei: itt a bizonyíték arról, hogy nő vagy férfi
A fotók szinte minden kétséget kizárnak azzal kapcsolatban, hogy Imane Khelif nő vagy férfi.
ElolvasomCover-fotó: GettyImages

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció