Hivatalosan is bejelentették! Újraindul a sikersorozat
Az NBC bejelentette, hogy újabb, 13 részes évadot rendelt be a Heroes sorozatból.
Peter Petrelli, Hiro Nakamura és többiek már elbúcsúztak egyszer, de most visszatérhetnek a Hősök.
Az NBC bejelentette, hogy 2015-ben újra műsorra tűzi a sorozatot, a folytatás előzetesét már be is mutatták.
Zöld utat kapott
A 24 után így egy másik közkedvelt sorozat is zöld utat kapott, a Heroes: Reborn a tervek szerint 13 részes lesz, és az eredeti Heroes alkotója, Tim Kring fogja rendezni.
- A Heroes sorozatnak komoly hatása volt a televíziózásra 2006-ban. Az ilyen szériák nem jönnek túl sűrűn, ezért úgy gondoltuk, itt az ideje egy új felvonásnak. Nagyon örülünk, hogy az eredeti alkotó, Tim Kring is elvállalta a feladatot, és alig várjuk, hogy lássuk, milyen újdonságokkal dobja majd fel az eredeti ötletet.
Amíg a sorozat el nem indul, addig az infókat titokban tartjuk, de ne lepődjetek meg, ha egyszer csak bejelentkezik egy-egy régi ismerős - szól a közlemény.
Régi szereplők is visszatérnek
Nem zárják ki, hogy az eredeti sorozatból visszatérjenek színészek vagy karakterek. Néhányuk állandó szereplő máshol, de mivel a sorozatot nem biztos, hogy főszezonban forgatják, így megoldható lesz számukra is.
Az új karaktereket és sztorikat a premier előtt digitális sorozatokkal, kisebb webepizódokkal fogják felvezetni.
2013-ban egyébként már felröppent a hír, hogy visszatérnek a Hősök, a Microsoft tervezte ugyanis, hogy az új Xboxot velük turbózza fel, és új részeket, új szereplőket mutattak volna, ám abból nem lett semmi.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció