Hiába a nagy szerelem! Végleg szakított egymással az irigyelt álompár

Rachel Bilson és Hayden Christensen másodjára is szakítottak.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bizonyára nem véletlenül született meg a magyar mondás, hogy felmelegítve csak a káposzta jó - a párkapcsolatoknál ugyanis a legritkább esetben szokott működni az újrakezdés.

Csak az utóbbi egy évből említhetjük Jude Law-t és Sienna Millert, akik kétszer is összejöttek - ám mindkétszer szakítás lett a románc vége.

Másodszorra sem jött össze

Most pedig Hayden Christensen és Rachel Bilson bizonyították be, mégsem túl szerencsés, ha az ember ismét összemelegszik az exével.

Mint arról tavaly nyáron hírt adtunk, a Star Wars szívtiprója és a Narancsvidék egykori bombázója egy hónapos mosolyszünet után, 2010 augusztusában mondott egymásnak búcsút.

Ám mivel a szerelem nem múlt el egyik napról a másikra, a kapcsolatukat sem tudták lezárni. Így történhetett meg, hogy nem sokkal a hivatalos bejelentés után újra egymás társaságában kapták le a fiatalokat.

Szerelem helyett munka

Akárhogy is, mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy bármennyire nem övezi kapcsolatukat botrány, a kettősük egyszerűen nem működik, bármennyire is szeretnék.

A sztárvilág leghíresebb szerelmespárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Most már tényleg végeztek egymással - erősítette meg a hírt egy bennfentes.

Állítólag másodjára is ugyanazzal a problémával szembesültek, mint ami az első szakításhoz vezetett: míg ugyanis a 28 éves színésznő Los Angelesben él, addig Christensen nem volt hajlandó Kanadából az Egyesült Államokba költözni.

Így aztán hiába a nagy szerelem, ha sokkal ritkábban tudtak találkozni, mint ahogy az ideális lett volna.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Akárhogy is, szerencsére mindkettejüknek akad elég munkája, így talán könnyebben feldolgozzák majd párkapcsolati kudarcukat. Bilson nemrégiben forgatta a BFF & Baby című vígjátékot Kate Bosworth és Jason Biggs mellett, expárja pedig hamarosan belevág a Money for Nothing-ba, melyben Gary Oldmannel játszik.

Ezt is szeretjük