Harry herceg és a királyi család között fokozódik a feszültség: ezt is megtagadták tőle
Harry herceg kérését elutasította a Buckingham-palota.
Angliában vasárnap tartották meg az emlékezés napját, amelynek során a háborúkban elesett katonák előtt róják le a tiszteletüket a polgárok. Hagyománynak számít, hogy ezen a napon nemcsak a politikusok, hanem a királyi család tagjai is megemlékeznek a nyilvánosság előtt.
Bár Harry herceg az Egyesült Államokban él hónapok óta Meghan hercegnével és fiukkal, Archie-val, fontosnak érezte, hogy az egyik londoni műemléknél az ő koszorúját is helyezzék majd el, a palotával is felvette a kapcsolatot, ám a kérését megtagadták, írta meg a Sunday Times.
Harry hercegtől már ezt is megtagadták
Sussex hercege mindig is szívügyének tartotta a honvédelmet: 2005-ben kezdte meg tiszti tanulmányait a Sandhurst Katonai Akadémián. Tíz évig szolgált a brit hadseregben, ez idő alatt kétszer is megjárta az afganisztáni frontot, még támadóhelikopterekkel is részt vett harci bevetéseken. 2011-ben léptették elő századossá, 2015-ben azonban bejelentette, hogy befejezi a katonai pályafutását. A mai napig hiányolja, hogy nem szolgálhat a seregben, emiatt is tartotta fontosnak, hogy az ő nevében is koszorúzzanak, ám a Buckingham-palota udvaroncai megtagadták a kérését arra hivatkozva, hogy Harry hivatalosan már nem képviseli a királyi családot.
A Sunday Times cikkéből az is kiderült, hogy Erzsébet királynő nem tudott Harry tervéről, így nem tudott közbeavatkozni. Bár Angliában végül nem koszorúzhatott, az Egyesült Államokban megtette ezt, felesége, Meghan hercegné is vele tartott a Los Angeles-i nemzeti temetőbe.
A hercegnek rosszul esett, hogy a palota megtagadta a kérését, ezzel csak még jobban fokozódott a feszültség Harry és a királyi család között. Az év elején már az is nagy érvágás volt számára, amikor januárban bejelentették Meghannal, hogy visszavonulnak a betöltött szerepkörükből, erre a katonaság alatt megszerzett rangját is elvették tőle.
Fotókon Meghan hercegné édesanyja
Meghan édesanyja, Doria elképesztő formában van.
Meghan hercegné 63 éves édesanyja remek formában van: Doria ilyen karcsú
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció