A 29 éves énekesnő súlyos betegséggel küzd: a Szigeten is fellépő Halsey szívszorító módon jelentette be a hírt
Halsey az Instagramon osztotta meg, hogy súlyos beteg.

Halsey az Instagram-oldalán osztotta meg, hogy az elmúlt években milyen nehézségekkel kellett megküzdenie.
Halsey betegsége
"Rövidre zárva, szerencsés vagyok, hogy élek. Összegezve, írtam egy albumot" - fogalmazta, majd hozzátette, hogy az első kislemeze The End címmel már meg is jelent.
A posztjában megjelölte a Leukémia és Limfóma Társaság, illetve a Lupusz Kutatási Szövetség Instagram-oldalait, amelyeknek adományozni is szeretne. Nem írta le szó szerint, hogy leukémiával és lupusszal diagnosztizálták, de a Daily Mail szerint esélyes, hogy ezekkel a betegségekkel küzd. Már 2022-ben elkezdett az új albumára dalokat írni, így vélhetően abban az évben derült ki, hogy beteg.
A 29 éves énekesnő több kórházban készült videót is feltöltött, az egyiken így fogalmazott:
- Egy idős nőnek érzem magam. Megfogadtam, hogy adok magamnak még két évet, hogy beteg legyek. 30 évesen újjászületek, nem leszek többé beteg, szuper dögösen fogok kinézni, és rengeteg energiám lesz. A harmincas éveimben újrakezdhetem a húszas éveimet.
Már régóta küzd egészségügyi problémákkal, endometriózisáról az elmúlt években több alkalommal nyíltan beszélt. Különösen akkor súlyosbodott az állapota, miután 2021 nyarán világra hozta a kisfiát.
Az énekesnő a tervek szerint augusztus 8-án lép fel a Szigeten.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images