Saját házában égett halálra Gloria Dickson
Gloria Dickson tragikus halálát egy égve felejtett cigaretta okozta, ami felgyújtotta a lakást, mialatt aludt.
Gloria Dickson ígéretes karrierje egy tragikus baleset miatt ért véget, mely a szépséges színésznő halálát követelte 1945-ben, alig 27 éves korában.
Az 1917-ben, Idaho államban született Gloria Dicksont - eredeti nevén Thais Dickerson - már egészen kicsi korától vonzotta a színészet, amit szülei is támogattak. Olyannyira, hogy lányuknak a pincében egy kis színpadon is berendeztek, hogy ott szórakoztassa barátait és a rokonokat. A középiskola elvégzése után csatlakozott a Hart Players vándortársulathoz, majd sikerrel felvételizett a Los Angeles-i Mason Opera House-hoz, ahol több darab főszerepét is a csinos tehetségre bízták.
Mindig színész akart lenni
Itt pillantotta meg először Max Arnow, a Warner Brothers filmstúdió országjáró tehetségkutató ügynöke, majd nem sokkal később egy másik ügynök, bizonyos Irving Kumin is kopogtatott a színésznőnél, és azonnal elhívta egy próbafelvételre. A bemutatkozás végül annyira meggyőzőre sikerült, hogy két nappal később, alig húszéves korában egy három évre szóló szerződést kötött vele a Warner, heti 200 dolláros fizetéssel. A nevét is megváltoztatták, így lett belőle Gloria Dickson.
- Anya és én is alig hittem, hogy tényleg színésznő vált belőlem. Ez volt az egyetlen vágyam gyerekkorom óta, így azt hiszem, minden álmom valóra vált azzal, hogy Los Angelesbe költöztem. Nappal szerepet tanultam, meghallgatásokra jártam, este pedig játszottam. De arról álmodni sem mertem, hogy filmekben fogok szerepelni! - vallotta később.
1937-ben bukkant fel először a nagyvásznon, a They Won't Forget című filmben, melyet egy sor vígjáték és dráma követett. Csinos pofijára a magazinszerkesztők is felfigyeltek, így alighogy beindult hollywoodi karrierje, máris egy sereg heti- és havilap címlapján pózolhatott, olyan hangzatos szalagcímek kíséretében, mint A világ legszerencsésebb lánya, illetve Az év felfedezettje.
Fiatalon halt meg
Ám bármilyen népszerű is volt az álomgyárban, magánéletét már kevésbé mondhatta sikeresnek. Első házasságát húszévesen kötötte, de mindössze három évig maradt Perc Westmore-ral - a férfi állítólag rendszeresen csalta, és alkoholista is volt. Második választása sem bizonyult tartósnak: Ralph Murphy mellett szintén három évig bírta. Talán harmadik férje, William Fitzgerald - Jean Harlow egykori testőre - oldalán megtalálta volna a boldogságot, ha idő előtt el nem szólítja a halál.
Sajnálatos módon egy égő cigaretta okozta a vesztét 1945 áprilisában: a nyomozás szerint Los Angeles-i háza földszintjén keletkezett a tűz. Egy telepakolt fotel gyulladt meg először, majd hamarosan lángba borult az épület. A színésznő az emeleten aludt, és bár felébredt a füstre, nem tudott kimenekülni. A tűzoltók az emeleti fürdőszoba padlóján találtak rá élettelen testére, feltehetően ennek a helyiségnek az ablakán szeretett volna kimenekülni. Halálát fulladás okozta, de első- és másodfokú égési sérüléseket is szenvedett. Gloria Dickson az év augusztusában lett volna 28 éves.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.