Morbid, mit kell megtennie György hercegnek 16 éves korában: Diana miatt találták ki ezt a protokollszabályt
Nem gondoltuk volna, hogy már 16 évesen ilyen komoly feladat elé állítják György herceget.
Ahogy telnek az évek, egyre komolyabb kihívások várnak György hercegre. 16 évesen egy elég morbid feladattal bízza majd meg a palota.
György hercegnek meg kell szerveznie a saját temetését
Christopher Andersen, a Károly király életéről író királyi szakértő információi szerint György hercegnek meg kell szerveznie a saját temetését, írta meg a Daily Mirror. Már Vilmosnak és Harrynek is meg kellett terveznie ugyanezt, miután betöltötték a 16-ot.
A kormány külön kérése volt ez a palota felé: a királyi család tagjainak listázniuk kell a temetésükre vonatkozó kívánságaikat. Például meg kell tervezniük, kik legyenek a meghívott vendégek, milyen zene szóljon a búcsúztatójuk alatt, és azt is meg kell fontolniuk, milyen stílusú legyen a szertartás.
Ha belegondolunk, elég bizarr, hogy Györgynek már 16 évesen a saját temetésén kell gondolkodnia, pedig még bőven előtte áll az élet.
Ezt a fura lépést azért kell megtenniük, hogy megelőzzék a Diana hercegnő 1997-es halálát követő vitákat. Állítólag a palota és az elhunyt hercegnő családja között egy kisebb nézeteltérés alakult ki, miközben Diana temetését szervezték. Mindezt a palota és a hercegnő családja viszont tagadta.
Azon viszont tényleg ment a vita, hogy a ceremóniát privát módon vagy a nyilvánosság előtt tartsák meg, a királynő az előbbihez, míg Károly az utóbbihoz ragaszkodott. Az akkor még walesi hercegi címet viselő előkelőség még édesanyja magántitkárával is összebalhézott emiatt. Végül Diana temetését a tévében is levetítették, a szomorú ceremóniának a Westminster-apátság adott helyet.
Vilmos herceg megtiltotta Meghannak, hogy Diana ékszereit viselje: ezért szúrt ki a sógornőjével
Vilmos herceg hallani sem akart arról, hogy Meghan hercegné Diana hercegnő ékszereit viselve menjen férjhez.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images