Kivillanó hátak, rafinált fazonok! Íme, a Grammy Awards legdögösebb sztárjai
A 2012-es Grammy Awards-gálán is kitettek magukért a sztárok.
A 2012. február 12-én megrendezett 54. Grammy Awards-gálán a sztárvilág legfényesebb csillagai vonultak fel a vörös szőnyegen. Sajnos a rangos eseményt idén beárnyékolta Whitney Houston szombaton bekövetkezett, tragikusan korai halála.
Ugyanakkor a díjak mellett ismét a ruháké volt a főszerep - a vörös szőnyegen felvonuló sztárhölgyek ebben az évben is kitettek magukért.
Szolid elegancia
A díjkiosztó gálákon megszokott jelenség, hogy némelyik vendég extrém vagy kihívó öltözetével szeretné a figyelmet magára vonni.
Idén ez kevésbé volt jellemző, kivéve persze a vadóc Rihannát, aki merész, combközépig felsliccelt, hátul teljesen nyitott, mélyen dekoltált fekete Armani ruhájában a gála legszexisebb résztvevője volt.
A többiek inkább a visszafogottabb darabokat részesítették előnyben, így az est győztese, a hat díjjal jutalmazott Adele is, aki a klasszikusan elegáns feketét választotta, akárcsak Gwyneth Paltrow.
A fekete mellett ebben az évben a halvány pasztellszínek hódítottak: Kelly Rowland Alberta Ferretti által megálmodott ruhakölteménye bizonyára a legszebbek egyike volt.
Kate Beckinsale fehér selyem miniruhája a színésznő csodás lábait helyezte a középpontba, nincs kétség felőle, hogy a 38 éves sztár tökéletes alakját még a huszonévesek is megirigyelhetik.
Katy Perry hátul kivágott, hajszínével harmonizáló, halványtürkiz kreációt viselt, amely Elie Saab fantáziáját dicséri, és remek választás volt a 27 éves popdíva részéről.
Kíváncsi vagy a többi sztárra?
Kattintsd végig képgalériánkat, ahová összegyűjtöttük neked a 2012-es Grammy Awards legdögösebb sztárjait!

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció