Nem tudni, mi volt a halál oka! Vasárnap este elhunyt A Keresztapa-filmek operatőre

Gordon Willis 82 éves volt, nem tudni a halál okát.

2014. május 18-án, életének 82. évében elhunyt Gordon Willis világhírű operatőr, aki olyan filmeknél működött közre, mint A Keresztapa-trilógia, a Manhattan, az Annie Hall vagy az Ártatlanságra ítélve. Halálának közelebbi okáról és körülményeiről egyelőre nem tudni. A filmest két alkalommal jelölték Oscarra, végül 2009-ben tiszteletbeli Oscar-díjat kapott kiemelkedő operatőri munkásságáért.

Gordon Willis 1931-ben született New Yorkban, és már egészen kiskorától otthonosan mozgott a művészvilágban: szülei a Broadway táncosaiként dolgoztak, később apja sminkmesterként helyezkedett el a Warner Brothersnél.

Gyerekkorától vonzotta a szakma

Nem csoda hát, hogy a kis Gordon hamar a filmek szerelmese lett, és el is határozta, színész lesz, de hamarosan sokkal jobban kezdte érdekelni a háttérmunka, a fotózások és a fénybeállítások. Apjának köszönhetően számos forgatásra eljutott, ahol lótifutiként dolgozott, és közben elleste a filmkészítés kulisszatitkait.

Szerencséjére hiába sorozták be a koreai háborúra, sikerült a légierő fotós és filmes hadosztályába kerülnie, ahol négy év alatt - saját bevallása szerint - mindent elsajátított, amit a filmes szakmában tudni kell a filmkészítésről.

Híres rendezőkkel dolgozott együtt

A leszerelés után eleinte mindent elvállalt, aminek valamilyen szinten köze volt választott szakmájához: reklám- és dokumentumfilmeket forgatott, ezek atmoszféráját később a mozisikereiben is megjelenítette.

1969-ben Aram Avakian rendező figyelmét felkeltette az akkor 38 éves Willis, és felkérte, hogy legyen az operatőre. Végül az 1970-es End of the Road lett Gordon Willis első mozifilmje, melyet olyan alkotások követtek, mint a Francis Ford Coppola rendezte A Keresztapa, A kis gyilkosságok - Alan Arkin rendező munkája -, A Parallax-terv Alan J. Pakulától, illetve az 1977-es Annie Hall, ahol Woody Allennel dolgozott együtt.

Utoljára 1997-ben állt a felvevőgép mögé, ekkor ismét Alan J. Pakula rendezővel együttműködésben - Az ördög maga című thrillert Harrison Ford és Brad Pitt vitte sikerre.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A kritikusok szerint Gordon Willis operatőri munkássága, különösen az, ahogy a fényekkel és árnyékokkal játszott, meghatározta a hetvenes évek filmsikereit, és magát a hetvenes évekbeli filmgyártást is.

- A Keresztapa számos erénye mellett kiemelkedő Gordon Willis operatőr szerepe, aki a fény-árnyék játékokkal nemcsak a saját zseniális látásmódját adta vissza, de az erőteljes vizualitás egyszersmind a rendező, Francis Ford Coppola kreatív intelligenciájának egyfajta kiterjesztéseként is felfogható - írta róla a Variety 1997-ben.

Sztárveszteségek

2013-ban több színész és rendező is távozott az élők sorából, ám alkotásaik örökre velünk maradnak. Nézd meg, kiket gyászolt meg a filmes szakma tavaly.

2013 legnagyobb veszteségei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Érdekes módon, bár azokat a mozis alkotásokat, melyekben közreműködött a hetvenes években, több esetben is jelölték Oscarra - maga A Keresztapa és az Annie Hall is megkapta a legjobb film díját -, őt magát nem nominálták, egyesek szerint részben azért, mert Willis bevallottan gyűlölte Hollywoodot, részben pedig azért, mert egyedi képi megoldásaival megelőzte a kor divatját, és nem fogták fel ennek jelentőségét. Végül 2009-ben tiszteletbeli Oscarral jutalmazták.

- Gordon Willis egyike volt azoknak az óriásoknak, akik teljesen megváltoztatták a mozit. A Keresztapa és a Keresztapa 2 előtt nem létezett ez a fajta látásmód a filmekben. Willis kétségkívül hatott a filmek képi világára, illetve arra is, hogy az emberek hogyan tekintenek a filmekre - mondta róla Richard Crudo, az ASC, azaz az Operatőrök Amerikai Szövetségének elnöke.

Fotók: crafttruck.com, bfi.org.uk

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük