
Kínos fotók! A Spice Girl olyat mutatott, amit biztosan nem akart
Geri Halliwell nadrágja a kelleténél többet fedett fel formás hátsójából, pechjére a lesifotósok résen voltak.

Geri Halliwell is a jojó-effektus áldozatainak táborát erősíti: az elmúlt évek során láthattuk már jó pár kilós túlsúllyal és csontsoványan, és saját bevallása szerint bulimiával is küzdött.
Legutóbb újra külsejével hívta fel magára a figyelmet: igaz, most jó formában van, ám úgy tűnik, a kelleténél kissé nagyobb nadrágot vett fel, amibe nem ártott volna legalább egy övet fűzni.
Feneket villantott
Tegnap ugyanis a fotósok kínos helyzetben kapták lencsevégre a 40 éves sztárt London utcáin: épp egy autóba szállt be, amikor a kelleténél többet mutatott formás hátsójából.
Talán ismét leadott pár kilót, vagy csak a ruhaválasztás nem volt tökéletes, mivel a zsebes gatya épphogy fennmaradt a csípőjén.
Mindemellett remekül nézett ki: végre kipihentnek és boldognak tűnik, pedig ez nem mindig volt így.
Az utóbbi időben nem sokat lehetett hallani róla, talán azért is, mert még 2005-ben bejelentette, hogy felhagy a zenéléssel, miután harmadik szólóalbuma, a Passion sem aratott kirobbanó sikert.
Spice Girls
Ugyan szólókarrierjét tekintve kudarcot vallott, a Spice Girlsre még mindig vevő a közönség, így Gerinek mégsem kell búcsút vennie a popipartól.
A kilencvenes évek legsikeresebb lányzenekara ugyanis a londoni olimpia záró ceremóniáján fergeteges produkcióval tért vissza.

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája
A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.
Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. június 5. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház
Promóció
Az újraegyesült csapatot, így az egykori Ginger Spice-t sem kell tovább nélkülöznünk a zenei palettáról.