George és Amal Clooney emiatt távolodtak el egymástól: a színész helyre akarja hozni a házasságukat
George Clooney mindent megtesz azért, hogy újra fellobbanjon a régi láng.
George Clooney mindent belead abba, hogy újra közelebb kerüljön feleségéhez, Amal Clooney-hoz. Ugyanis az elmúlt időszakban picit elhidegültek egymástól.
George és Amal Clooney házassága
A Closer Weekly forrásai szerint az a szenvedély, amely a házaspár kapcsolatában ott volt, elillant. A színész és rendező természetesnek vette, hogy a felesége mindig ott van mellette, emiatt egyre több idejüket töltötték külön.
- George megfogadta, hogy dolgozik a házassága jobbá tételén. Sokkal több időt szán arra, hogy kapcsolatot teremtsen Amallal, mert az igazat megvallva, kicsit elhagyta ezt a szokását. Hirtelen ráeszmélt arra, hogy most már inkább szobatársak, nem pedig szerelmesek - fogalmazta az informátor a lapnak.
A házaspár az idei nyarat olaszországi otthonukban, a Comói-tónál töltötték, ahol randizás közben is lekapták őket. Clooney tisztában van azzal, hogy muszáj megmentenie a házasságukat, így próbál minél több romantikus húzással előállni.
- Amal még mindig nagyon fiatal és életerős, és George nem igazán tudja figyelmen kívül hagyni a köztük lévő korkülönbséget. Eléggé kiakasztja, hogy mennyire kezd látszani rajta a kora, és ez teljesen kiborítja. Ha meg akarja tartani a feleségét, nagy erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy folyamatosan levegye őt a lábáról. Nem eshetnek abba a csapdába, hogy csak a közös szülői kötelezettségeik miatt kötődnek egymáshoz, életben kell tartaniuk a szenvedélyt is - tette hozzá.
Idén szeptemberben ünneplik majd a tizedik házassági évfordulójukat, érdekesség, hogy az ügyvédnő előtt Clooney azt hangoztatta, soha többé nem áll oltár elé, és biztos, hogy nem vállal gyereket senkivel. Több komoly kapcsolata volt, de senki nem tudta a családalapításról és a nősülésről alkotott véleményét megváltoztatni, egyedül Amal Alamuddinnak sikerült ez.
Meglepő, Erzsébet királynő mire gyanakodott Donald és Melania Trump házasságával kapcsolatban: egy új könyv írt erről
Erzsébet királynőnek megvolt a maga véleménye Donald és Melania Trump házasságáról.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images