
Eltorzult Gene Simmons arca a félresikerült ráncfelvarrástól
Az erős idegzetűek is kikészülhetnek a kultikus rocksztár, Gene Simmons arcának rémisztő látványától.

Gene Simmons azok a közé a sztárok közé sorolható, akiknek nevét szinte alig ismerik, ám ha meglátják az arcát, mindenki azonnal rávágja, hogy Kiss!
Az 59 éves rocksztár ugyanis a legendás Kiss együttes alapító tagja, aki a Démon becenevet kapta, különleges sminkjét és feltűnően hosszú nyelvét pedig még azok is biztosan ismerik, akik esetleg nem igazán szeretik a rockzenét.
Simmons saját állítása szerint pályafutása alatt mindvégig egészségen élt, sosem drogozott, ivott vagy dohányzott. Ez mindenképpen tiszteletreméltó teljesítmény egy ördöginek titulált együttes tagjától, akik 1972-es megalakulásuk óta fiatalok millióinak jelentettek egyet a lázadással.
A rocksztár jól beszél magyarul is
Az öregedést azonban ő sem kerülhette el, ezért egykori playmate feleségével, Shannon Tweeddel még 2007-ben döntöttek úgy, hogy plasztikai úton fiatalodnak meg – vesztükre.
A műtét során ugyanis valamit nagyon elhibázhattak a sebészek, mivel Simmons fepuffadt, bedagadt, eltorzult és sebes arccal tért magához!
A róla készült fotó talán az egyik legsokkolóbb a félresikerült szépészeti beavatkozások végeredményét bemutató képek közül, amit látva könnyen elmehet bárkinek a kedve attól, hogy valaha is kés alá feküdjön.

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája
A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.
Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. június 5. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház
Promóció