45 évig élt! Halálos betegségben szenvedett a legendás énekes

Éppen 22 évvel ezelőtt, 45 éves korában hunyt el Freddie Mercury, akinek most megtalálták a sírját.

22 évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el a világ egyik leghíresebb énekese, a legendás Queen együttes frontembere, Freddie Mercury, aki akkor 45 éves volt.

Bár halála pillanatáig titkolta mind a betegségét, mind a szexuális irányultságát, mégis az egyik leghíresebb biszexuális zenei előadó lett, valamint az AIDS egyik leghíresebb áldozata.

AIDS-beteg volt

A legvalószínűbb feltevések szerint Mercury már 1987-ben elkapta a HIV vírust. Ezt a nézetet támasztják alá az ezután megritkult stúdiólemezek és a teljesen abbahagyott koncertek. 1988 után alig mutatkozott a nyilvánosság előtt.

A lesifotósok képein egyre soványabb, szakállas Freddie Mercury egészségi állapotával kapcsolatos találgatások szinte folyamatossá váltak. Mivel már 1989-ben külsőleg is felfedezhetők voltak a tünetek, a sajtó gyakran cikkezett az egészségi állapotáról, titokzatos betegségeket találgatva, sőt, emlegették az AIDS-et is vele kapcsolatban.

Ritka nyilvános szereplései alkalmával az egykori partisztár visszahúzódó főnemes benyomását keltette. Ugyanakkor folyamatosan és fantasztikus lendülettel dolgozott a Queen svájci és londoni stúdiójában, aminek eredményeként a zenekar 1989-ben és 1991-ben is új albummal jelentkezett.

A zenekar tagjaival 1989. május 22-én tudatta az állapotát. Az utolsó Queen-munka, amelyben részt vett, a These Are the Days of Our Lives dal videoklipje volt. Ekkorra már szembeötlő volt leromlott egészségi állapota, bőrét a Kaposi-szarkóma sebei lepték el. 1991 őszén, soványan és betegen már azzal a tudattal énekelte szalagra a Queen drámai dalait, hogy azokat a közönség már csak a halála után fogja hallani.

Megtalálták a sírját

1991. november 23-án közleményben tudatta a világgal, hogy AIDS-ben szenved. A háza előtt fotósok és operatőrök százai gyűltek össze - a tömeget a rendőrség tartotta féken.

- Mivel az elmúlt két évben annyiféle találgatást olvastam a lapokban, szeretném bejelenteni, hogy a vizsgálatok HIV-pozitívnak mutattak, és AIDS-ben szenvedek. Úgy tartottam helyesnek, hogy nem hozom nyilvánosságra a dolgot, azok érdekében, akik a környezetemben élnek. De eljött az idő, hogy barátaim és rajongóim megtudják az igazat, és remélem, mindenki csatlakozik hozzám, orvosaimhoz és mindazokhoz, akik szerte a világon küzdenek ez ellen a szörnyű kór ellen - írta akkor.

Így néznek ki most a 80-as évek popsztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Másnap, 1991. november 24-én, vasárnap este aludt el örökre. Két nappal később zárt körű - szülei kérése szerint zoroasztriánus - temetésen vettek búcsút tőle. Fekete koporsóját egyetlen szál vörös rózsa díszítette, útját Aretha Franklin dala kísérte.

Az, hogy hova temették, csak halála után 21 évvel derült ki, 2013. februárjában találták meg ugyanis a sírját. A nyugat-londoni Kensal Green temetőjében a közelmúltban emléktáblát emeltek, a Bulsara emlékére feliratú táblán egy francia szöveg is olvasható: "Minden szeretetemmel mindig közel leszek hozzád", és egy M betű jegyzi a táblaállító kilétét.

Farrokh Bulsara volt Freddie Mercury valódi neve, utóbbit akkor vette fel, miután 1971-ben a Queen együttes megalakult. Az M pedig nem más, mint Mercury egykori szerelme és élettársa, Mary Austin, aki az énekes halála után örökölte annak 10 millió font értékű Garden Lodge-i otthonát.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Az énekesnek volt azonban egy másik szerelme is, Jim Hutton, akivel 1985-től kezdődően együtt volt, egyes elmondások alapján egészen a haláláig.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük