Eva Mendes 6 éve nem állt kamerák elé - Jó oka volt rá, hogy visszavonuljon a színészettől

Eva Mendes az Instagramon árulta el, miért nem színészkedik évek óta.

Eva Mendes visszavonulás oka
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Eva Mendes színészi karrierjét a '90-es évek közepén kezdte, először csak videóklipekben szerepelt, közreműködött az Aerosmithszel és a Pet Shop Boysszal, a tévéképernyőn a Vészhelyzet című sorozatban debütált 1998-ban. Ahogy teltek az évek, egyre több felkérést kapott.

Sokan szerették őt a 2005-ös A randiguruban, amelyben Will Smith szerelmét alakította, de szerepelt a Halálosabb iramban, Az éjszaka urai, A szellemlovas és a Túl a fenyvesen című filmekben is. Utóbbi forgatásán ismerte meg Ryan Goslingot, akibe beleszeretett. A sztárpár 2011 óta együtt van, két lányuk született, Esmeralda 2014-ben, Amada 2016-ban látta meg a napvilágot. Amikor első gyermeke megszületett, abban az évben jött ki az utolsó filmje, a Lost River, de azóta sem vállalt több szerepet, most elmagyarázta, miért döntött így.

Eva Mendes ezért vonult vissza

A 45 éves színésznőnek rendszeresen írják rajongói az Instagramon, hogy mennyire kár, hogy nem játszik filmekben. A Just Jared kiszúrta, hogy valaki rákérdezett az egyik fotója alatt, hogy mikor láthatják újra őt a mozivásznon, a barna szépség pedig készséggel válaszolt neki.

- Majd akkor térek vissza, ha valamiben tényleg megéri közreműködni. Rengeteg olyan szerep van, amit édesanyaként már nem vagyok hajlandó elvállalni. Sok olyan témakör van, amiben nem akarok részt venni, ez pedig korlátozza a választási lehetőségeimet, de én ezzel teljesen elvagyok - vallotta be a közösségi oldalán.

Ez az indoklása teljesen érthető, látszik, hogy igyekszik példamutató és jó édesanya lenni.

Muszáj a lányaimnak jó példát mutatnom.

Hozzátette, van más bevételi forrása is, így nem kell aggódni érte. 2019 őszén dobta piacra legújabb ruhakollekcióját, amelyet a New York & Company márkával közreműködve készített el. A céggel már 2013 óta állnak partneri kapcsolatban.

Ők Eva Mendes és Ryan Gosling lányai

Képes összeállításunkban megnézheted Eva Mendes és Ryan Gosling két gyermekét.

Íme Ryan Gosling és Eva Mendes ritkán látott lányai - Esmeralda és Amada jól megnőttek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük