Öt gyermeke gyászolja! Hosszas küzdelem után elhunyt a legendás színész

Erland Josephson már jó ideje Parkinson-kórban szenvedett.

Elhunyt február 25-én Erland Josephson svéd színész. A már hosszú ideje Parkinson-kórban szenvedő sztár 88 éves korában egy stockholmi kórházban hunyta le örökre szemét.

Felesége, Ulla Aberg és öt gyermeke gyászolja a színészt, akinek a temetéséről is hamarosan intézkednek, nyilatkozta a Christina Bjerkander, a Svéd Királyi Színház szóvivője.

40 Ingmar Bergman-film

Erland Josephson művészcsaládba született 1923. június 15-én Stockholmban. 

Több mint 40 alkalommal dolgozott együtt Ingmar Bergmannal, többek között olyan filmekben, mint a Farkasok órája, a Suttogások és sikolyok, a Szenvedély és a Fanny és Alexander.

Akkor találkoztak először, amikor Josephson 16 éves amatőr színészként szerepelt A velencei kalmár című darabban, amit Bergman rendezett. Formális keretek között később sem vett részt színészi képzéseken.

Leghíresebb alakítását az 1973-as Jelentek egy házasságból című Bergman-filmben nyújtotta Liv Ullmann partnereként, majd ugyanezt a házaspárt 23 évvel később újra eljátszották a Saraband című filmben.

Nemzetközi karrier

Számos nemzetközi produkcióban is szerepelt, így például dolgozott Andrej Tarkovszkijjal a Nosztalgia, Szabó Istvánnal a Hanussen és a Találkozás Vénusszal, Peter Greenaway-jel a Prospero könyvei és Theo Angelopoulosszal az Odüsszeusz tekintete című filmekben.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb színészhalottjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Szerepelt A lét elviselhetetlen könnyűségében, és Friedrich Nietzschét játszotta Liliana Cavani 1977-es Túl jón és rosszon című filmjében. Szerepet kínáltak neki a Cápa című film folytatásában, ám a felkérést visszautasította.

- Inkább vívok szellemi csatákat Liv Ullmann-nal, mint hogy valami cápával viaskodjam - állt válaszában.

Nemcsak forgatókönyveket írt, filmrendezőként is kipróbálta magát, rádiójátékokat készített és verseket költött. Már az 1960-as évek végén a Svéd Királyi Színház művészeti igazgatója volt. Vezetése alatt a társulat sikeresen turnézott Európában.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük