Friss fotókon a 49 éves Erika Eleniak - Így néz ki ma a Baywatch legdögösebb színésznője
Erika Eleniak a '90-es évek egyik legnépszerűbb szexszimbóluma volt.
Erika Eleniak 1989-ben kapta meg Shauni McClain szerepét a Baywatch-ban. A színésznő a sorozat előtt feltűnt több filmben is, még kislány volt, amikor az E. T., a földönkívüli című Spielberg-moziban szerepelt, mégis a Baywatch hozta meg számára a sikert, ráadásul ő volt a sorozat egyik legszexibb sztárja, férfiak milliói rajongtak érte.
A színésznő még a Playboy-ban is szerepelt, ezzel még több rajongót szerzett magának. Sokan emlékeznek rá az Úszó erőd című filmből is, melyben Steven Segallal játszott együtt. A 49 éves Eleniak 2006-ig aktívan forgatott, ám ugyanebben az évben született meg egyetlen lánya, Indyanna. Ezután évekig nem dolgozott, csak a gyereknevelésre koncentrált. 2010-ben tért vissza a Miami helyszínelők című sorozattal, de abban csak vendégszereplőként játszott. Láthattuk őt még a Született feleségekben is, szintén 2010-ben. A színésznő most is filmezik, nemrég fejezte be a Cor Values névre hallgató dráma forgatását.
Képes összeállításunkban megnézheted, hogy fest napjainkban Erika Eleniak.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- pamela anderson