Már a második gyerkőcét szülte a kislányos Emily Mortimer

Emily Mortimer január 15-én adott életet kislányának, de mellette már van egy hatéves fia férjétől, Nivolától.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy gyermek születése mindig örömteli esemény, az pedig egészen rendkívüli, ha néhány nap különbséggel egy családon belül két baba is világra jön. Márpedig pontosan ez történt a Rózsaszín párduc bájos sztárjával, Emily Mortimerrel és húgával, Rosie-val.

A 36 éves színésznő egészen pontosan január 15-én ölelhette először magához kislányát, May-t, aki császármetszéssel született New Yorkban. Húga pedig három nappal később Londonban adott életet kisfiának, akit tavaly elhunyt édesapja után Johnnak nevezett el.

Két baba, majdnem egyszerre

Nem csoda, ha édesanyjuk azt sem tudta, hova legyen a boldogságtól, és bizony alapos szervezést igényel, hogy ha mindkét lányát ugyanannyira szeretné segíteni a gyermekágyas időszakban.

- Nagyon izgalmas napokat éltünk meg az utóbbi időben. Az, hogy a férjem szinte napra pontosan egy éve ment el, valahogy különlegessé tette ezt az időszakot. Hiszen segít abban, hogy inkább a két kicsi unokámra koncentráljak, akik hamarosan abban a kertben rohangálnak majd, amit ő is úgy szeretett. Lenyűgöző, ahogy az élet mégis megy tovább – mesélte az édesanya, Penelope.

Már a második gyerkőce

No persze feltehetően Rosie lesz előnyben, hiszen ő egyrészt sokkal közelebb lakik a mamához, másrészt neki a kis John az első gyermeke. Emily Mortimernek ellenben van már egy hatéves kisfia, Samuel, férjétől, Alessandro Nivolától.

A 38 éves brit származású sztár 2000-ben a Love’s Labour’s Lost forgatásán ismerkedett meg párjával, majd három évvel később össze is házasodtak.

A leggyönyörűbb sztármamik a filmvilágban

Nézegess képeket!

Elolvasom
Mortimert egyébként angol és amerikai mozifilmekben láthatták a nézők, mint a Bruce Willis-féle Kölyök, a Young Adam Ewan McGregorral, illetve A hetedik mennyország, ahol Samuel L. Jackson mellett bukkant fel.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Rajongói legközelebb a 2010. március 4-én bemutatásra kerülő Viharsziget című drámában találkozhatnak vele Leonardo DiCaprio és Mark Ruffalo oldalán.
Ezt is szeretjük