
Döbbenetesen néz ki! Fehérneműben mutatta meg alakját a színésznő szülés után
Elsa Pataky nyolc hónapja adott életet ikreinek.

Csak nyolc hónapja adott életet ikreinek a magyar származású Elsa Pataky, de máris be merte vállalni a fehérneműs forgatást.
A rövidfilm a Woman's Secret számára készült, a Dark Seductionnek - Ssötét csábítás - keresztelt fehérnemű-kollekcióról.
Pataky a szülése után nagyon tudatosan kezdett el edzeni és újra formába rázódni, már néhány héttel a szülés után alig látszott rajta az, hogy terhes volt.
A 38 éves színésznőt egyébként júniusban ezért szét is szedték a rajongói, akkor ugyanis könyve bemutatóján kapták lencsevére. A könyv borítóján pedig egy medencében látható, kockás hassal.
A kommentelőknek sem kellett több, azzal vádolták Chris Hemsworth nejét, hogy a hiúsága miatt veszélyezteti a babákat is, hiszen az őrült edzés és diéta miatt nem lesz majd elég teje.

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája
A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.
Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. június 5. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház
Promóció