5 év után váratlanul szakított a színésznő! Most lett elege a hitegetésből
Öt évig várt Eliza Dushku arra, hogy elvegye párja.
Az igazság órája és a Buffy, a vámpírok réme sorozat sztárja, Eliza Dushku és párja, Rick Fox szerdán jelentették be, hogy öt év együttlét után inkább külön folytatják életüket.
A 33 éves színésznő a The Boston Globe-nak adott interjújában elmondta, az vezetett elsősorban a kapcsolatuk megromlásához, hogy nagyon különböztek.
- Rick egy vérbeli Los Angeles-i srác, én viszont örökké bostoni lány maradok. Inkább érzek fizikailag hideget itt, mintsem lelkit LA-ben. Nekem az a hely, az ottani emberek túl ridegek, hiába süt hétágra a nap - nyilatkozta.
A sztárhoz közeli források azonban elmondták a US Weeklynek, a 33 éves színésznőnek abból lett elege, hogy a férfi öt év után se volt hajlandó elvenni, ő pedig úgy érezte, kifut az időből, ha gyermeket is szeretne.
A pár 2009-ben kezdett el randevúzni, és már az esküvőt tervezték. Erről 2011-ben az egykori kosaras vallott egy interjújában.
- Én már egyszer kudarcot vallottam a házasságban, Elizának pedig ez lenne az első. Éppen ezért szeretnénk meggyőződni arról, hogy jó alapokat tudunk építeni a jövőbeni életünknek, jól együtt tudunk működni. Elizának először is tisztába kell jönnie magával, azzal, mit akar az életétől, mint nő - szeretne-e gyereket, vagy visszamenne tanulni. Az biztos, hogy az én két gyerekemmel tökéletes bánik, olyan, mintha az anyjuk lenne. Nem kívánhattam volna nála tökéletesebb párt - mondta akkor a kosaras, akinek előző felesége Vanessa Williams volt.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció