Nem takargatta magát! Pucérra vetkőzött Elisha Cuthbert

A legtüzesebb fiatal színésznők egyike, és most csábítóbb, mint valaha.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nem véletlen, hogy Elisha Cuthbert előkelő helyen végez évek óta a neves férfimagazinok legszexisebb nők listáin, erről bárki meggyőződhet, ha megnézi a róla készült elképesztően csábos fényképeket.


A 25 éves kanadai sztárért 2001 óta rajonganak a férfiak, amikor is megkapta Jack Bauer lányának, Kim Bauernek a szerepét a korszakalkotó 24 című sorozatban.

Ennek a népszerű sorozatnak köszönheti elsősorban hírnevét, hiszen az első három évadban mindvégig szerepelt. A negyedik évadban azonban már nem volt látható, az ötödikben pedig csak mindössze kétszer bukkant fel rövid időre vendégszereplőként.

Az utóbbi években egyre nagyobb ismeretségre tett szert, pedig a csinos színésznő igen fiatalon kezdte pályafutását. Gyerekként már modellkedett, a kilencvenes évek végén pedig mozifilmekben is szerepelt, igaz, a hollywoodi sikerekre még várnia kellett.

A hokijátékosok a gyengéi

Kisebb mellékszerepeket kapott a Sulihuligánok és az Igazából szerelem című mozikban, az áttörést pedig a Szüzet szüntess főszerepe jelentette, amiben egy expornósztárt játszott.

Ezek után két durva horrorfilmben is láthattuk őt, 2005-ben a Viasztestekben, 2007-ben pedig a Captivity-ben kellett szembenéznie az őrült gyilkosokkal és menekülnie az életéért.

16 buja színésznő, aki mindent megmutatott

Nézegess képeket!

Elolvasom
Szerette volna megkapni Mary Jane Watson szerepét a Pókemberben, de ezt végül Kristen Dunstnak ajánlották fel.

Elisha Cuthbert imád festeni, de ennél is jobban rajong a jéghokiért, ennek tükrében talán nem is véletlen, hogy korábbi kettő és jelenlegi párja is hokijátékos.

Ezt is szeretjük