Friss jelenetfotó a Budapesten forgatott Herculesből!

Erre gyúrt Dwayne Johnson

Bár a Hercules nyáron kerül a mozikba, a fotó sokat elárul.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár a Hercules a tervek szerint július 24-én kerül a mozikba, már beindult a pr-gépezet: a brutális poszter után itt van egy igencsak hatásosra sikeredett jelenetfotó, amelyen egyértelműen látszik, a Dwayne Johnson által megformált címszereplő a korábbiaknál még keményebb hős lesz.

Ám nem csupán emiatt kíváncsi a magyar ember a monumentális és látványosnak ígérkező mozira - persze amellett, hogy Palvin Barbi is felbukkan benne.

Kigyúrta magát

A filmet ugyanis 2013 nyarán Budapesten forgatták, természetes hát, hogy minden hazánkfia igyekszik majd ráismerni a képkockákon a magyar tájra.

Ami bizonyára felesleges vállalkozás lesz, hiszen maga a film időszámításunk előtt 3200-ban játszódik.

Akárhogy is, az biztos, hogy megérte nap mint nap órákig gyúrnia a Sziklának, a képek tanúsága szerint tökéletes izmai feltehetően azokat a női nézőket is a moziba csábítják, akiket maga a harcias és bosszúálló istenség véres története annyira nem köt le.

Bár az izmai kétségkívül igaziak, a herkulességért bizony naponta több órát kellett ülnie a sminkmester székében a köztudottan kopasz és arcszőrzetmentes 42 éves színésznek - aki amúgy május 2-án ünnepelte a születésnapját.

Jak szőréből készült a szakálla

- Bizony, három és fél óráig tartott, amíg a szakáll, a haj, a sebek és sérülések mind a helyükre kerültek. Magát a szakállat - ami valódi jakszőrből készült - ragasztóval applikálták az arcomra, szinte szálanként, majd sütővassal aprólékosan be is göndörítették őket.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

- Ez volt a menetrend, négy hónapon át minden nap, a budapesti forgatás idején. Hogy a hátam közepére kívántam az egészet? Naná! De minden perce megérte, hiszen éppen az volt a cél, hogy külsőleg is teljesen átalakuljak a szerepre, ugyanis minden eddiginél látványosabb formámat akartam nyújtani nektek. (Szívesen növesztettem volna saját szakállat és hajat a forgatásra, de ez hónapokba telt volna, és hát Herkules nem lett volna akkora király afrofrizurával) - posztolta ki a Facebook-oldalára még áprilisban.

Íme, a rántotta, amit 400 ezren lájkoltak! Ez a sztár őrjítette meg az embereket

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Brett Ratner rendezésében készült alkotás - amely jelenleg az utómunkálatoknál tart - egyebek közt olyan sztárokat is felvonultat Johnson mellett, mint a két Oscarra jelölt John Hurt, a Magyarországon a Lovejoy sorozattal ismertté vált Ian McShane, valamint Rufus Sewell - őt a Lovagregényben láthatták a nézők -, illetve Palvin Barbi mellett Irina Shayk modell.

Képek forrása: Twitter/DFA, Facebook/Dwayne Johnson

Ezt is szeretjük