Agysérült kislánynak adott életet Dorothy Dandridge
Halle Berry példaképe
Dorothy Dandridge volt az első Oscarra jelölt fekete színésznő, de a magánélete nem volt irigylésre méltó.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Dorothy Dandridge az első fekete filmistennő volt, akit afroamerikai származása ellenére - a filmtörténelemben először – jelöltek a rangos Oscar-díjra. Ám sikerei nem tudták megkímélni sem a magánéleti kudarcoktól, sem a tragikus haláltól.

Az 1922-es születésű Dorothy Dandridge már egészen kiskorában látszott, hogy az ég is sztárnak szánta, pedig egy olyan világban született, ahol a feketéknek még nem igazán voltak kiugrási lehetőségei. Állítólag már négyévesen lenyűgözően táncolt és énekelt, így kitartó munkával sikerült bejutnia olyan nívós helyekre, mint a New York-i Cotton Club. A tehetséges lányt a közönség is a szívébe fogadta – ugyanakkor az öltözője sokszor nem volt más, mint egy aprócska raktárhelyiség, és legtöbbször csak a cselédlépcsőn át közlekedhetett.

Egy fekete sztár a fehérek közt

Dandridge igyekezett megalapozni karrierjét színésznőként is. Eleinte csak apróbb szerepeket kapott, de ezek egyikében látta meg Otto Preminger, aki a kizárólag fekete szereposztású 1954-es Carmen Jones című mozijának sztárjává tette. Emlékezetes alakításának köszönhetően Oscarra jelölték a legjobb női főszereplő kategóriában.

Végül ugyan nem vihette haza az aranyszobrocskát, mégis történelmet írt: ő lehetett az első fekete színésznő, akit nomináltak az Akadémia díjára. Jelölésének köszönhetően kapott még kiemelkedő főszerepeket, ráadásul 1959-ben a Porgy és Bessért esélyes volt a Golden Globe-ra is, de újabb és újabb kihívásokra vágyott.

Talán így akarta kompenzálni, hogy a magánéletben sorra kudarcok és csalódások érték. Pedig először minden olyan szépnek tűnt: 1942-ben hozzáment Harold Nicholas táncos-előadóhoz, és a következő évben megszületett kislányuk, Harolyn. Dandridge, akinek sosem volt állandó lakhelye és klasszikus gyermekkora, igyekezett minél több időt kislányával tölteni, így csak néha vállalt el egy-egy felkérést.

Bűn és bűnhődés

Ám hiába az odaadó szeretet, Lyn kétéves kora körül kiderült, valami nincs rendben vele. A kicsi ugyanis nem tudott beszélni, és soha nem törődött a körülötte lévőkkel. Az orvosi vizsgálat kimutatta, hogy agysérülten jött világra, valószínűleg a szülés közben fellépett oxigénhiány következtében.

- Dottie sosem tudta feldolgozni a bűntudatát, mivel úgy gondolta, ő a felelős a kislánya állapotáért. Ezzel a gondolattal kelt és feküdt, és senki nem tudta meggyőzni az ellenkezőjéről. És bármit is tett, az nem kompenzálta a tragédiát – mesélte egykori sógornője, Geraldine Banton.

Ráadásul férje egyre durvábban nőzött, így 1949-ben elváltak, és a színésznő egyedül maradt beteg gyermekével, exe még a tartásdíjat sem volt hajlandó fizetni. Tíz évvel később, 1959-ben ment hozzá Jack Denisonhoz, ám három év után ugyancsak válás lett a házasság vége, mivel a férfi brutálisan verte.

Időközben az is kiderült, súlyosan megrövidítették könyvelői, ezért el kellett adnia hollywoodi házát, és imádott kislányát intézetbe vitték. A megpróbáltatásoktól idegösszeomlást kapott, és bár ügynöke, Earl Mills igyekezett újabb lehetőségeket szerezni neki, már nem tudott bizonyítani. 1965-ben, negyvenkét éves korában holtan találtak rá lakásán, halálát antidepresszáns-túladagolás okozta.

Életéről 1999-ben Fekete csillag címen forgattak filmet, melynek főszerepét korunk ünnepelt sztárja, Halle Berry játszotta. Végül Berry lett az, aki 2001-ben a Szörnyek keringőjéért elnyerte, az afroamerikai színésznők között elsőként, a rangos Oscar-díjat.

Ezt is szeretjük