
Erotikus nyögései hozták meg neki a világhírt! 67 éves lenne a diszkólegenda
December 31-én ünnepelné 67. születésnapját Donna Summer.

Donna Summer, a '70-es, '80-as évek erotikus diszkókirálynője ma ünnepelné 67. születésnapját.
Az erotikus diszkókirálynő szerepét nem szerette, a vallás azonban közel állt hozzá.
A kórustól az erotikus nyögésekig
Donna Summer, eredeti nevén Ladonna Adrian Gaines keresztény, szegény családba született 1948. december 31-én, pályafutása is a templomi kórusban kezdődött.
Ezt egy rockbanda követte, majd a Broadway. A társulattal jutott el Münchenbe, ahol egy időre letelepedett.
Itt ismerte meg első férjét, akitől, bár hamar elvált, nevét, a Sommert Summerre angolosítva megtartotta.
Vokálénekesnőként találkozott későbbi producereivel, kiknek segítsége az átütő sikert is meghozta a tehetséges énekesnőnek.
Ők álmodták meg neki az erotikus diszkókirálynő stílust is, melyet ő az elején határozottan ellenzett.
Azt kérték tőle, hogy hangjával imitálja az orgazmus különböző fázisait, ő azonban szigorú katolikus neveltetése miatt ennek nem kívánt eleget tenni. Végül aztán mégis beadta a derekát.
Bár az első demó nem lett átütő siker, arra elég volt, hogy egy új lemezszerződéshez juttassa. Későbbi sikereivel Donna megteremtette az erotikus diszkózene műfaját, karrierje pedig töretlenül ívelt felfelé.
Későbbi interjúkban mesélt arról, hogy ekkortájt komoly depresszió gyötörte, ám az évtized végén, visszatalálva a keresztény valláshoz, sikerült ebből kigyógyulnia.
Sikerei a diszkóláz hanyatlásával sem múltak el, mivel sikeresen vont be zenéjébe más stílusokat, például az R&B-t vagy a gospelt. Michael Jackson vokálozott, Eric Clapton gitározott, Bruce Springsteen pedig dalt írt neki, ezzel végérvényesen beírta magát a popzene történelmébe.
1992-ben csillagot kapott Hollywoodban a Hírességek sétányán, 1999-ben pedig a VH1-nek köszönhetően nagy sikerű koncertet adott.
Pályája során öt Grammy-díjjal jutalmazták, a kétezres évek végéig aktív maradt, magánélete is kiegyensúlyozott volt. Három lánya született, és közben háromszoros nagymama is lett. 2012 tavaszán, rákban halt meg.
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft