Három lánya gyászolja! Otthonában elhunyt a közkedvelt sorozatszínész

Don Diamond a nálunk is vetített Zorro című sorozat mexikói őrmesterének figurájával lett ismert.

Az amerikai tévé- és filmszínész, Don Diamond június 19-én hunyt el Los Angeles-i otthonában, családja körében.

A népszerű karakterszínész szép kort ért meg, életének 90. évében érte a halál.

Két háborúban is szolgált

A tengerentúlon közkedvelt színész Donald Alan Diamond néven született 1921-ben, a New York-i Brooklynban. Latinos külseje ellenére a színész felmenői orosz bevándorlók voltak, ő maga viszont már amerikaiként nőtt fel. Volt egy három évvel fiatalabb öccse is, Neil.

Fiatalon bevonult, a hadseregben szolgált a második világháborúban, majd kereskedőnek állt. Később beiratkozott a Michigani Egyetemre, dráma tagozatra, 1942-ben kapta kézhez diplomáját.

A második világháború alatt besorozták az amerikai légierőhöz. Mialatt Új-Mexikóban állomásozott, megtanult folyékonyan beszélni spanyolul.

Ez a nyelvtudás később színészi pályáján is kapóra jött neki, hiszen miután 1946-ban leszerelt, a rádiónál helyezkedett el. Tökéletes tudta utánozni a spanyol és mexikói karaktert és akcentust, ezért előszeretettel hívták rádiójátékokba.

Mexikói karaktereket játszott

Az ötvenes években a televízió is felfedezte Diamond tehetségét, ekkor kapta meg az El Toro szerepét az Adventures of Kit Carson című sorozatban. Az öt évig futó szériával Diamondnak sikerült megvetni a lábát a szakmában.

Az igazi áttörést az 1957-es Zorro című amerikai kalandfilmsorozat hozta meg neki, melyben a jóképű címszereplő, Guy Williams mellett ő játszotta a mexikói helyőrség butácska, fontoskodó, de szerethető komikus figuráját, Reyest. A Disney filmstúdió szériáját sok európai országban, így nálunk is vetítették.

A sorozat tengerentúli ismertséget és rengeteg felkérést hozott neki, Diamond élete során több mint száz különféle szériában, filmben és tévéshow-ban szerepelt. Az amerikaiak a hangját is jól ismerik, az idős színész ugyanis utolsó éveiben szinte már csak szinkronmunkákat vállalt - ő volt például a Tijuana Toads rajzfilmben a mexikói figura, Toro hangja.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A színész egy tanárnőt vett el, három gyermekük született. A család közleménye szerint a matuzsálemi kort megért Don Diamond végelgyengülésben hunyt el. A közkedvelt színészt otthonában ért a halál, neje és három lánya gyászolja.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük