Győzött a rák! 74 éves korában elhunyt a népszerű sorozatsztár

David Nelson még gyerekként tűnt fel az ABC csatorna egyik népszerű sorozatában az ötvenes években.

2011. január 11-én Los Angelesben 74 évesen vastagbélrákban elhunyt David Nelson, jelentette be tegnap hivatalosan szóvivője, Dale Olson.

David Nelson 1936. október 24-én született New Yorkban, pályafutását pedig gyerekkorában, a negyvenes-ötvenes fordulóján kezdte.

Testvérével együtt szerepelt

Szüleivel, Ozzie Nelsonnal és Harriet Hilliarddal, illetve testvérével, Ricky Nelsonnal együtt ő is szerepelt a család életét feldolgozó The Adventures of Ozzie and Harriet című műsorban.

A népszerű sorozatot eredetileg rádión közvetítették, majd 1952 és 1966 között nagy sikerrel vetítette a televízióban az ABC csatorna.

David Nelson nem csupán színészként vette ki részét a munkából, hiszen a közel másfél évtized alatt több epizód rendezését is elvállalta.

Miután a The Adventures of Ozzie and Harriet véget ért, tovább dolgozott színészként, rendezőként és producerként, utoljára John Waters 1990-es Cry-Baby című tinimusicaljében állt a kamerák elé.

Saját csillagot kapott

Több mint fél évszázados munkássága elismeréseként 1996. május 9-én megérdemelten kapott saját csillagot a kultikus Hollywood Walk of Fame-en.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb színészhalottjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

David Nelson kétszer nősült meg élete során: első felesége June Blair volt 1961 és 1975 között, 1975-ben pedig Yvonne O'Connor Hustont vette feleségül.

Második feleségén kívül első házasságából született két fia, illetve három közös gyermekük - egy lány és két fiú - gyászolja.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük