Távozik a sztárműsorvezető a csatornától! Már meg is van a helyettese

32 év után fordít hátat a televíziózásnak David Letterman.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A CBS csatorna szóvivője bejelentette, hogy májusban végleg búcsúzniuk kell a rajongóknak David Lettermantől és beszélgetős műsorától. A műsorvezető 32 év után hagyja abba a televíziózást.

- David Letterman mindannyiunk számára fantasztikus példát állított teljesítményével és kreativitásával. Olyan alakja volt a televíziózásnak, akit sohasem felejtünk el. Nehéz lesz elbúcsúzni tőle, de biztos vagyok benne, hogy rengetegen kísérjük majd figyelemmel az utolsó műsort - mondta Leslie Moonves, a CBS elnök-vezérigazgatója.

Már megvan a helyettese

Letterman áprilisban pedzegette, hogy szeretne végre visszavonulni, akkor a csatorna azt mondta, a Comedy Central sztárját, Stephen Colbertet kérik fel Letterman helyettesítésére. 

Lettermann egy helyi televíziós csatornán kezdte pályafutását meteorológusként, de rádiós talkshow-műsorvezetőként is dolgozott. 1975-ben Los Angelesbe ment, ahol stand-up humoristaként lépett fel a The Comedy Store nevű klubban. Itt figyeltek fel rá a tehetségkutatók, akik nem sokkal később rendszeresen hívták őt fellépni Johnny Carson The Tonight Show című műsorába.

Nem sokkal később saját comedy műsort kapott az NBC csatorna reggeli programjában - The David Letterman Show -, amelyért két Emmy-díjjal jutalmazták. A kritikusok által is elismert show azonban nem hozta a kellő nézettséget, így végül 1980-ban megszűnt.

A CBS-nél 1993 óta dolgozott

Letterman új műsora 1982-ben debütált Late Night with David Letterman címen, amelyben a legendás humorista, Andy Kaufman is számos alkalommal szerepelt. Letterman 11 évig maradt az NBC csatornánál.

A talk show királyai és királynői

Nézegess képeket!

Elolvasom

Amikor Johnny Carson bejelentette, hogy 1992-ben abbahagyja a The Tonight Show című műsorát, hosszas vita bontakozott ki, ki vegye át annak vezetését. A vezetők végül Jay Leno, Carson rendszeres vendég műsorvezetője mellett döntöttek. Letterman, Carson pártfogoltja nagyon csalódott volt, hiszen évekkel korábban neki ígérték oda a műsort.

1993-ban Carson tanácsára a CBS csatornához ment, ahol elindult The Late Show with David Letterman című új műsora. A The Late Show ugyanabban az idősávban került adásba, mint Leno The Tonight Show-ja. Letterman műsora az első 20 évben 12 Emmy-díjat nyert, az első másfél évben nézettségében is felülmúlta kollégájának adását, de azóta rendszeresen Leno viszi el a pálmát.

A magyar TV2-től is most távozott 17 év után Vujity Tvrtko, valamint Tatár Csilla is bejelentette, otthagyja a csatornát.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük