Erre senki sem számított! Elhunyt felesége hasonmását vette el az énekes

Danny Gokey neje halála után három évvel nősült újra.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Még legközelebbi barátai is azt hitték, az American Idol tehetségkutatóból ismert Danny Gokey a felesége halála után többé nem tud már olyan mélyen szeretni.

Az énekes viszont a tehetségkutató műsornak és a zenének, valamint vallásának köszönhetően ismét magára talált, és az új szerelemre sem kellett sokat várnia.

Régi vagy az új?

A sztár új választottja egy Leyicet Peralta nevű modell, akivel az énekes néhány hónappal ezelőtt ismerkedett meg.

A szerelmet lánykérés követte, majd január 29-én a pár oltár elé is állt: családjuk és barátaik jelenlétében mondták ki a boldogító igent.

- Rendkívül hálásak vagyunk, hogy megtaláltuk egymást, és életünk hátralévő részét együtt szeretnénk tölteni - közölte a 31 éves férj.

Az énekes boldogságának természetesen mindenki örül, ám egyesek kicsit furcsának találják, hogy az új feleség feltűnően hasonlít Danny első feleségére, Sophiára, csak éppen neki hosszú a haja.

A műsor előtt vesztette el feleségét

Az énekes hosszú hónapokig képtelen volt feldolgozni felesége elvesztését, aki 2008-ban, az American Idol meghallgatásai előtt néhány héttel hunyt el, egy szívműtét szövődményei következtében.

Furcsa sztárpárok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Danny számára nemcsak azért volt tragikus felesége elvesztése, mert élete szerelmének tartotta a 27 évesen meghalt Sophiát, hanem azért is, mert neje volt az, aki a műsor rajongójaként arra kérte, hogy mutassa meg a tehetségét ország-világ előtt.

A sztár 12 évig volt együtt első feleségével, akinek emlékére egy alapítványt is létrehozott. A szervezet a Sophia's Heart nevet viseli, és célkitűzései közt szerepel, hogy segítsen a rászorulókon.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük