Fél év után megjött az esze! Az ismert színész visszakönyörögte magát feleségéhez
Danny DeVito fél év után belátta, nem tud élni felesége nélkül.
Az egész világ megdöbbent, amikor tavaly október elején Danny DeVito és felesége szóvivője, Stan Rosenfield bejelentette: 30 év házasság és több mint 40 együtt töltött év után a pár elválik egymástól.
Fél év után aztán mégis meggondolták magukat, úgy döntöttek, jár nekik még egy esély.
Álompár voltak
Rhea Perlman 1971 januárjában ismerte meg Danny DeVitot, amikor az a The Shrinking Bride című off-Broadway darabban játszott. Két héttel ezután már össze is költöztek, ám csak 1982 januárjában álltak oltár elé.
Három gyerekük született: Lucy Chet 1983 márciusában, Grace Fan 1985 márciusában és Jacob Daniel 1987 októberében. DeVito és neje néhány produkcióban közösen is szerepeltek, így Taxi című televíziós sorozatban vagy a Matilda, a kiskorú boszorkány című filmben.
Együtt alapították a Jersey Films produkciós céget, amelynek a nevéhez fűződik többek között a Ponyvaregény vagy az Erin Brockovich című film is, tehát nem csak a magánéletben, de a munkában is partnerei voltak egymásnak.
Ezért is volt megdöbbentő tavaly októberben az a hír, miszerint külön utakon folytatják. Bennfentesek azonban azt suttogták, a házasság már jó tíz éve döcögött, mert a 68 éves színész előszeretettel flörtölt feltörekvő, fiatal színésznőkkel.
Visszakönyörögte magát
Emellett az utóbbi időben kissé sokat is ivott és depressziós is volt amiatt, mert a filmszakma mellőzni kezdte - ebből is kezdett nejének elege lenni.
A 150 centis komikus egy darabig élvezte a frissen jött szabadságot: elkezdett sportautókat nézegetni, hiszen régóta vágyott már egy Porschéra vagy egy Ferrarira, és azt hangoztatta, olyan életet fog élni, mint a nagy nőcsábász hírében álló Jack Nicholson.
Decemberben aztán már arról szóltak a pletykák, hogy a színész szívesen helyrehozná megromlott házasságát. Állítólag a 68 éves Michael Douglas beszélt a lelkére. A RadarOnline értesülései szerint azt mondta barátjának, hogy szerinte nagy hibát követ el, ha nem próbálja megmenteni a házasságát, és lépjen mielőbb a tettek mezejére, mielőtt még túl késő lenne.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
DeVito minden követ meg is mozgatott, hogy ismét megnyerje magának feleségét. Orvoshoz is fordult alkohol- és hangulatproblémái miatt. A színész állítólag már vissza is költözött nejéhez, akivel elhatározták: belefognak egy új filmprojektbe.
- Dannynek nincs ezen a földön jobb barátja, mint Rhea. Tökéletes pár, akiknek egyezik a gondolkodásuk és a humoruk, egymásnak vannak teremtve. Rájött, ezt nem veszítheti el, ezért a válást pillanatnyilag jegelték - nyilatkozta egy barátjuk a RadarOnline-nak.