Észvesztően dögös nővé érett a bohém Cyndi Lauper

A fiatalon csúnyácskának tartott, extrém külsejű popsztár 60 felé közeledve egyre vonzóbb.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Cyndi Lauper soha nem szépségéről volt híres. A kalácsképű és nem túl előnyös testalkatú énekesnőben azonban lakozott annyi bátorság, hogy ne próbálja leplezni csúnyaságát. Sőt extrém külső jegyekkel fel is hívta magára a figyelmet.


Így aztán létrehozta a védjegyévé vált sokkolóan harsány, hibrid-punk stílust, amit a nyolcvanas években tinédzserek ezrei utánoztak.

Elképesztő külső, elképesztő siker

A Girls Just Wanna Have Fun előadója többnyire úgy jelent meg, ahogyan az említett sláger videoklipjében ugrabugrál: rikító színű, szalmakazalra emlékeztető hajjal, szedett-vedett kiegészítőkkel, ordenáré sminkkel és feltűnő mintás, lehetetlen rongyokban.

Extrém megjelenés ide vagy oda, egyvalamiben senki sem kételkedhetett - ez pedig a Grammy- és Emmy-díjas színész-énekesnő rendkívüli tehetsége.

She’s So Unusual című korongjával ő volt az első olyan előadó, akinek egy albumán négy olyan dal is szerepelt, amely bekerült a top 5-be.

Kifinomultabb stílus

Az 56 éves sztár mostanság furcsa mód jobban néz ki, mint fiatalkorában.

Így néznek ki most a 80-as évek popsztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ki tudja, plasztikai sebészeknek köszönhető-e a meglepő változás, vagy az is elég volt, hogy Cyndi a korábbi punk imázst levetkőzve egy még mindig bohém, ám jóval ízlésesebb, letisztultabb és nőiesebb stílust alakított ki.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Több mint 25 millió eladott lemezzel a háta mögött Cyndi ma is fáradhatatlanul turnézik és harcol az emberi jogokért – többek között a melegek hátrányos megkülönböztetése ellen is.

Ezt is szeretjük