Holtrészegre itta magát a féktelen Colin Farrell

A színész alaposan a pohár fenekére nézett, mintha nem tudta volna időben abbahagyni az italozást, talán emiatt is vonult néhány éve elvonóra.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Colin Farrel sosem józanságáról volt híres, a 32 éves színész köztudottan szereti az alkoholt.

2005 decemberében pedig még elvonóra is vonult, mivel állítása szerint rászokott a fájdalomcsillapítókra, amelyet hátfájására írtak fel neki orvosai.

Persze elképzelhető, hogy ennél azért többről volt szó, és a gyógyszereken túl esetleg drog- és alkoholproblémái miatt is döntött úgy, hogy részt vesz a kezelésen, amely egy hónappal később, 2006 januárjában ért véget.

Farrellről ezt megelőzően és a későbbiekben is érkeztek olyan kompromittáló fotók, melyeken a kezében itallal, esetleg részegen volt látható.

Ezen a lenti képen is már jócskán ittas állapotban öleli át Michelle Rodriguezt, aki a kép tanúsága szerint szintén alaposan elázott.

Farrell Tim Roth megrázó drámájában, a Hadszíntérben debütált, de csak egy évvel később figyelt fel rá a szakma a Tigrisek földjén című háborús moziban látható alakítása miatt.

Hátat fordított az akciófilmeknek

Azóta elsősorban az akció- és látványfilmek szépfiú sztárjaként könyvelték el, hiszen olyan kasszasikerekben vállalt szerepeket, mint a Különvélemény, a Nagy Sándor, a hódító vagy a Miami Vice. Az elmúlt időszakban azonban sikeresen kitört a macsó sztereotip szerepköréből, amiben sokan szívesen látták volna még.

Részeg sztárok leleplező fotói

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ő azonban olyan igényes alkotásokban mutatta meg színészi tehetségét, mint a Kárhozott szeretők, a Kasszandra álma vagy az Erőszakik. Utóbbi kettő alakításért egy-egy Oscar-jelölést is simán megérdemelne, amiben egyelőre még nem volt része.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Hiszen ezekben a filmekben sokakat meggyőzött arról, hogy a korábbi skatulya ellenére tényleg tud színészkedni, és helytállni drámai szerepekben is.

Ezt is szeretjük