Kiderült, Colin Firth és felesége miért válik 22 év után - Egy ismerősük kotyogta ki

Colin Firth és felesége nem tudták megmenteni a házasságukat.

colin-firth-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hétvégén robbant a hír, hogy Colin Firth és felesége, Livia Giuggioli 22 év házasság után elválnak egymástól, mindezt egy közleményben jelentették be. Úgy fogalmaztak, hogy bár elválnak, továbbra is szoros baráti kapcsolat van köztük, és továbbra is elkötelezettek két közös fiuk iránt.

A sztárpár hosszú évekig kitartott egymás mellett jóban és rosszban is, hiszen mint köztudott, Livia és Colin Firth 2015 és 2016 között különköltöztek, de nem adták be a válókeresetet, ez alatt az idő alatt az asszony egy olasz újságíróval, Marco Brancacciával folytatott viszonyt. Később a csalfa feleség visszatért az Oscar-díjas színészhez, de végül nem tudták megmenteni a házasságukat, egy, a pároshoz közel álló forrás a People magazinnak árulta el, mi ment tönkre a házaspár között.

Emiatt válik Colin Firth és felesége

A filmiparban dolgozó illető kotyogta ki, hogy bár kibékültek, mégsem volt már ugyanolyan utána a viszonyuk, ez nem is olyan meglepő fordulat, hiszen sok ember nem tud megbocsátani a félrelépő párjának. Ráadásul Livia nem is akárkivel csalta meg a férjét, az olasz újságíró a nő egyik gyerekkori barátja volt.

- Teljesen mindegy, hogyan döntöttek a félrelépés után kettőjükkel kapcsolatban, egyszerűen semmi nem tudta kitörölni az árulás tényét - magyarázta a lapnak a bennfentes.

- Itt volt az ideje, hogy továbblépjenek annak ellenére, hogy nagyon visszafogott volt a kapcsolatuk, és tényleg törekedtek rá, hogy megmentsék azt. Imádják a fiaikat, megadják egymásnak a tiszteletet és a törődést, mégis elérkezett az idő egy új fejezetnek mind a kettőjük életében. Szeretnék a magánéletüket megvédeni és továbblépni - tette hozzá.

Valószínűleg Livia egykori szeretőjének felbukkanása is nagy gondot okozhatott a házasságukban, még 2018-ban a Daily Mail értesülései szerint Marco Brancaccia több emailt is küldött Colin Firthnek, melyben részletesen elárulta, hogyan töltötte el az idejét Liviával.

- Az e-mail részletezett mindent A-tól Z-ig, nagyon megalázó volt ez Colin számára, ez az írás csak amiatt készült, hogy vérig sértse őt. Olyan intim dolgokat is megfogalmazott, amik bármelyik férjet összetörnének, függetlenül attól, hogy milyen is a házasságuk - nyilatkozta tavaly egy bennfentes a brit bulvárlapnak.

Ő volt George Clooney első felesége

Képes összeállításunkban olyan egykori sztárpárokat mutatunk, akik néhány évig házasságban éltek, de sokan már nem emlékeznek rájuk.

Ez a színésznő volt George Clooney első felesége - 3 év után váltak el egymástól

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük