Nézd, ők Christopher Reeve gyerekei! Fotókon az egykori Superman fiai és lánya

Egy jótékonysági gálán voltak mindhárman.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Csütörtökön volt New Yorkban a Christopher and Dana Reeve Alapítvány jótékonysági estje, melyen az illusztris vendégek mellett az egykori Superman három gyermeke is tiszteletét tette.

William, Alexandra és Matthew Reeve beszédet is intéztek a meghívottakhoz a rendezvényen, melyet egyébként minden évben megtartanak, hogy pénzt gyűjtsenek a gerincbalesetet szenvedők megsegítésére.

Hasonlítanak rá

A fotót elnézve egyértelmű, hogy a két fiú nagyon hasonlít elhunyt édesapjukra - a 35 éves Matthew és a 31 éves Alexandra egyébként még a színész első párjától születtek, míg a 22 éves Williamnek már Dana volt az édesanyja.

Christopher Reeve 1995-ben szenvedett súlyos lovasbalesetet, melyben megsérült a gerince és lebénult. Ezután hozta létre a nevével fémjelzett alapítványt, melynek munkájában aktívan részt vett, egészen a 2004-ben, 52 éves korában bekövetkezett haláláig.

Felesége, aki mindig mellette állt és mindenben támogatta a baleset után is, alig másfél évvel élte túl szeretett férje halálát, 44 éves volt, amikor elvitte a tüdőrák. Nevét ezt követően adták hozzá az alapítvány nevéhez, hogy kifejezzék összetartozásukat.

Fia, Matthew ilyennek látta

Október 4-én múlt 10 éve, hogy Christopher Reeve elhunyt. Fia, Matthew a New York-i Comic Conon emlékezett meg róla.

- Tökéletesen megértem, hogy az embereknek ő mindig is Superman lesz. De nekem ő volt az apám, és egyszerűen lenyűgöző volt. Tudott repülőt vezetni, vitorlázni, még zongorázni is! Múltkor éppen a kezembe akadt egy kotta... olyan volt, mintha valaki fogott volna egy kis tintát, és telepöttyögtette volna a papírt, de apa tanult zeneelméletet is - mesélte.

Azt is mondta, természetesen az, hogyan viselkednek az asztalnál, náluk is fontos volt, meg minden olyasmi, ami apák és gyerekek között normális esetben megesik.

- 193 centi volt, szóval azért kicsit tartottunk tőle. De mindemellett nagyszerű ember volt, tényleg csodálatos - tette hozzá Matthew.

Forgatás közben elhunyt színészek

Nézd meg, kik azok, akiket filmjük forgatása közben érte a halál. Kattints a nagy képre a galériáért!

Forgatás közben elhunyt sztárok

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük