
Ilyen volt, ilyen lett: Christopher Lambert
A nyolcvanas évek sztárjának karrierje jó ideje mélyrepülésben van, Sophie Marceau fejét mégis sikerült elcsavarnia.

Christopher Lambert 1957. március 29-én született a New York államban található Great Neck városában. Apja francia diplomata volt, gyermekkorát pedig Svájcban töltötte.
16 évesen szüleivel együtt Párizsban telepedett le. A fiatal Lambert a Párizsi Konzervatóriumban tanult színészetet.
Filmes pályafutása az 1980-as Végzetes bosszúval kezdődött, a nyolcvanas évek végére pedig már az évtized egyik ünnepelt sztárjaként tartották számon.
1984-ben Hugh Hudson rendező neki adta a Greystoke – Tarzan, a majmok ura című kalandfilm főszerepét. Két évvel később pedig Connor McLeodként hódította meg a mozivásznat a Hegylakóban.
Nem sikerült visszatérnie
A mai napig ez a film számít a legnagyobb sikerének, amit azóta sem tudott megismételni.
Luc Besson 1986-os Metró című mozijában nyújtott alakításáért megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó César-díjat - ám az elkövetkező két évtizedben leginkább olyan felemás színvonalú B-filmekben tűnt fel, mint a Mortal Kombat, vagy a hazánkban forgatott A harag napja.
Lambert 1988 és 1994 között Diane Lane férje volt, lányuk, Eleanor Jasmine 1993 szeptemberében született.
1996-ban Alba Pariettivel járt, 1999-ben pedig másodszor is megházasodott: Jaimyse Haftot vette feleségül, ám egy évvel később elváltak. Jelenleg Sophie Marceau kedvese, akivel egy 2007-es krimiben szerepelt együtt.
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
A sztár Mario Van Peebles és Sean Connery közeli barátja, és nagy hírnévre tett szert borászként is.