Belehalt a vérmérgezésbe a népszerű sorozatsztár

2 hónapig küzdött

Christopher Cazenove februárban került kórházba vérmérgezéssel, de életét nem tudták megmenteni.

2010. április 7-én, életének 64. esztendejében elhunyt Christopher Cazenove brit színész, aki leginkább a Dinasztia című családsorozat révén ismert.

A Dinasztia sztárjaként: a felső sorban első Cazenove, mellette John Forsythe

Az idős sztárt februárban szállították a londoni St. Thomas kórházba, miután rosszul lett otthonában. A vizsgálatok kiderítették, hogy vérmérgezésben szenved, majd szervezete két hónappal később feladta a küzdelmet. Halála előtt hat nappal a Dinasztia már elveszítette egyik főszereplőjét, április elsején a 92 éves John Forsythe hunyt el.

Két hónapig küzdött

- Christopher békésen halt meg családtagjai és szerettei körében. Bár kitartóan küzdött, és orvosai is mindent megtettek, végül a betegség erősebbnek bizonyult nála - nyilatkozta Lesley Duff, aki az utóbbi 12 évben az ügynökeként ténykedett.

Az 1945-ös születésű sztár a bristoli Old Vic Theatre School elvégzését követően eleinte színpadon mutatta meg tehetségét, majd a hetvenes évektől filmekben és sorozatokban is felbukkant, ahol többnyire brit arisztokratákat formált meg.

Hollywoodban is filmezett

Ám az ismertséget a Dinasztia bosszúszomjas Ben Carringtonának megformálása hozta el neki a nyolcvanas évek derekán.

Ennek köszönhetően került be olyan sikeres amerikai produkciókba, mint az 1990-es Három férfi és egy kis hölgy.

Cazenove alakította az ellenszenves Edward Hargreave-et, aki a történet középpontjában álló gyerkőc édesanyját el akarja venni, hogy aztán magával vihesse Nagy-Britanniába. De Heath Ledger megvakult édesapját is ő játszotta a Lovagregényben.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb színészhalottjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az apaszereppel bizonyára könnyen megbirkózott, hiszen exfeleségétől, Angharad Reestől két fia született. Azt azonban sosem tudta feldolgozni, hogy nagyobbik gyermeke, Linford 25 évesen egy autóbalesetben életét vesztette.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük