
Átlátszóban villantotta bájait Cheryl Cole
A csinos énekesnő születésnapja alkalmából viselte a különleges és kimondottan pikáns öltözéket, a meghívott férfiak örömére.

Születésnapja csak évente egyszer van az embernek, illik tehát méltó módon megünnepelni, gondolhatta a Girls Aloud lánybanda csinos énekesnője.
Cheryl Cole ugyanis ezelőtt 26 évvel, 1983. június 30-án látta meg a napvilágot – ebből a jeles alkalomból pedig hét országra szóló partit rendezett férjével, Ashley Cole-lal a londoni Vanilla klubban.
A meghívottak között ott volt a brit celebélet krémje. Kimberley Walsh és Nicola Roberts, a csábos lánycsapat két másik tagja mellett tiszteletüket tették az X Factor című tehetségkutató zsűritagjai is: Simon Cowell, Louis Walsh és Dannii Minogue.
Csak annyit mutatott, amennyit akart
Ám az ünnepeltnek ennyi illusztris vendég mellett is sikerült kiragyognia a tömegből – nemcsak bájának, de ruhájának köszönhetően is. Az Alexander McQueen által tervezett méregdrága ruhaköltemény – állítólag 4000 fontba, azaz több mint 1,2 millió forintba került – ugyanis nem sokat bízott a fantáziára. Hiszen mind hátul, mind pedig elöl mély betekintést engedett viselője bájaiba.
Persze a furfangos dizájner ügyelt arra, hogy a bámészkodóknak adjon is, meg ne is. Így mindenki megcsodálhatta az énekesnő keblének vonalát és lapos hasát, ám ennél több nem látszott. A kényesebb részeket bájos virágmotívum takarta, a férfiak legnagyobb bánatára.
Ők jobb híján Cole kisasszony hosszú combjaiban gyönyörködhettek – azokat legalább nem fedte el semmi. Azért ekkor sem maradtak virág híján, a hölgy combján ugyanis rózsás tetoválás volt felfedezhető.
Hogy milyen ajándékokkal kedveskedtek a brit sztárnak, arról nem szól a fáma. Ő azonban megajándékozta férjét – mégpedig bizalommal. Ugyanis ismét ott ragyogott az ujján a jegygyűrű, ami mindannyiszor eltűnik, valahányszor embere botrányba keveredik.-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
A gyémántokkal kirakott ékszer először januárban került le róla, amikor focista férje állítólag megcsalta, majd márciusban, miután Ashley részegen mulatozott. Legutóbb pedig néhány napja mutatkozott gyűrű nélkül – ám az a születésnap alkalmából ismét visszakerült az őt megillető helyére.