Itt a bejelentés! Tegnap este megszületett a hercegnő kisfia

Charlotte Casiraghi kedd este Monacóban életet adott első gyermekének.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2013. december 17-én este életet adott gyermekének Charlotte Casiraghi. Caroline monacói hercegnő lánya, Grace Kelly unokája és párja, Gad Elmaleh egy kisfiú büszke szülei lettek kedden.

A kisfiú idén a második baba a monacói hercegi családban, szülei pedig az előzetes tervek szerint karácsonykor akartak összeházasodni.

A második kisfiú a családban

2013 márciusában Charlotte bátyja, Andrea is apa lett. Kedvesét idén augusztus 31-én vezette oltár elé nyolc év együttélés után, és fél évvel közös kisfiuk, Sacha megszületése után.

A 27 éves szépség és a jóképűnek nem igazán mondható, marokkói származású francia színész, Gad Elmaleh 2011-ben ismerkedtek meg egymással egy közös barátjuk partiján.

A 42 éves férfit legutóbb a Tajtékos napok című filmben láthattuk, de szerepelt A csodacsapat, A boldogság sosem jár egyedül vagy a Topmodell a barátnőm című alkotásokban is. 1998 és 2002 között Anne Brochet francia színésznővel élt együtt, akitől egy fia született, a 12 éves Noé.

"Nagyszerű anya lesz"

- Charlotte lesz a világ legjobb édesanyja, mert nagylelkű, és tele van szeretettel. Nagyon szerencsés vagyok, hogy vele lehetek, és a legfontosabb számomra a közös családunk - nyilatkozta a színész a People magazinnak.

Katalint is elhomályosítja! A svéd hercegnő természetes szépségével hódít

Nézegess képeket!

Elolvasom

Gad Elmaleh elmesélte, hogy Charlotte Casiraghiban az esze, az intelligenciája és a humora fogta meg leginkább. Mint mondta, már az első találkozásukon is a filozófiáról társalogtak, és ostoba viccekkel ugratták egymást. Már akkor tudta, hogy ezt a nőt neki teremtették, és közös lesz a jövőjük.

Ezt is szeretjük