Tüdőembóliában elhunyt a Forma-1 sztárja - Így búcsúztak Charlie Whitingtól a pilóták

A száguldó cirkusz versenyigazgatója örökre lehunyta a szemét.

charlie-whiting-meghalt-cover

Szomorú nap ez a Forma-1 rajongói számára: elhunyt a száguldó cirkusz versenyigazgatója, Charlie Whiting, aki 1988 óta dolgozott a szakmában. A sztár 66 évesen távozott, a család bejelentése szerint a halála oka tüdőembólia volt.

Így búcsúztak tőle a kollégák

Mindenkit megrázott Whiting halálhíre, ugyanis a kora miatt még egyáltalán nem számítottak arra, hogy nem épül fel a betegségéből. Természetesen azonnal záporozni kezdtek a világbajnokok és a pilóták posztjai, amikben részvétüket kívánják a családnak.

Az ötszörös bajnok Lewis Hamilton az elsők között fejezte ki fájdalmát. A BBC Sportsnak ezt nyilatkozta a tragédiáról:

- Amit a Forma 1-ért tett, az valóban példa nélküli. Fantasztikus volt az elhivatottsága, egy igazi szikla volt, akire bármikor támaszkodhattunk. Egy igazi ikon, aki egész életét a sportágnak szentelte - szólalt meg a gyásztól lesújtott pilóta.

Hamilton legnagyobb ellenfele, Sebastian Vettel, aki már négy világbajnoki címet tudhat magáénak, szintén szép szavakkal búcsúzott a legendától.

- Ő mindig mellettünk állt, a pilóták oldalán. Volt főnökség, és voltunk mi, és ő volt a kapocs közöttünk. Az ajtaja mindig nyitva állt előttünk. Igazi versenyző volt, és egy nagyon kedves ember - ezekkel a szavakkal jellemezte a német pilóta.

Daniel Ricciardót sokkolta Whiting halálhíre. A csapattársai szerint nagyon érzékenyen érintette a veszteség.

- Mindig mellettünk állt, mi pedig egyre feszegettük a határait, rengeteg nyomást helyeztünk rá, hogy minden a legjobban működjön, ennek ellenére ő mindig megértő volt, és úgy éreztük, hogy valóban a mi oldalunkon áll. Olyan gyorsan repül az idő, elillannak az évek, ezért nagyon fontos, hogy értékeljük, amink van. Amikor versenyzünk, azt mindig szenvedéllyel tesszük, bele sem gondolva, milyen szerencsések vagyunk, hogy itt lehetünk. Hát a hétvégi versenyen biztos, eszünkbe jut majd - mesélte az örökké mosolygó versenyző.

Az istállók is elbúcsúztak az igazgatótól: a McLaren, a Red Bull és a Renault is megosztott róla egy-egy kedves szót a közösségi oldalaikon. A McLaren istállófőnöke, Toto Wolff ezt posztolta:

Fantasztikus képviselője volt ennek a sportágnak, igazi őrangyalunk volt, aki mindig a legjobbat akarta nekünk.

- Mindannyiunkat, itt a McLarennél, lesújtott a halálhíre. Örökké úgy fogunk emlékezni rá, mint a szakma egyik legnagyobbjára, és egy remek kollégára - írta a posztban.

A Red Bullnál is értetlenül álltak a hirtelen tragédia előtt. Christian Horner így reagált a szeretett igazgató halálára:

- Sokkolt és lesújtott minket Charlie halálhíre. Charlie igazi kulcsfigura volt, a Forma-1 ikonja, hangja és vezére oly sok éven át. Nagyon nehéz szerepet vállalt be, de mindig remekül végezte a munkáját, képes volt a korral és az igényekkel együtt változni. Remek ember volt, aki az egész Forma-1-es csapatnak hiányozni fog - írta az istállófőnök.

A Renaultnál szűkszavúan, de annál nagyobb szívvel beszéltek róla: "A sportág egyik alappillére és vezére volt" - nyilatkozták róla.

Coverfotó és ajánlóképek: Getty Images.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük