Céline Dion férje az utolsó stádiumban van

Megható vallomás az énekesnőtől

Céline előre gyászolja a szerelmét, aki elárulta neki utolsó kívánságát.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Céline Dion férje és menedzsere, René Angélil lassan kénytelen feladni a harcot a gyilkos kórral szemben.

Az énekesnő 73 éves férjénél 1998-ban diagnosztizálták először a torokrákot, amelyet akkor sikeresen legyőzött, de 2013-ban a kór újra megtámadta a szervezetét.

Teljesen leépült a kezelésektől

A második turnus már komolyabb károkat okozott a szervezetében, nyelvének bizonyos részeit újra kellett építeni, hogy ismét tudjon beszélni. Azóta küzd a rákkal, ami most sajnos elhatalmasodni látszik rajta.

Annyira érzi, hogy közeleg a vég, hogy feleségének elárulta utolsó kívánságát is.

"Félsz, kedvesem? Megértem. Beszéljünk róla. Ezeket mondtam neki. Akkor közelebb hajolt hozzám, és azt mondta, hogy az utolsó dolog, amit kér tőlem, hogy a karjaimban halhasson meg" - nyilatkozta könnyes szemmel Céline az ABC Newsnak.

"Megpróbálok a munkába temetkezni. Nem jó, hogy távol kell lennem tőle, de ezt szeretné. Ennek élt. Egyengette a karrieremet, és nem akarja azt látni, hogy mindezt eldobom, és inkább az ágya mellett kuksolok.

Jól is esik néha felmenni a színpadra, és kiüvölteni a fájdalmat magamból. Nem fogok hazudni, előre gyászolom a férjemet, mégis minden egyes nap a szemébe kell néznem, és azt kell mondanom, hogy minden rendben lesz. Hogy ha megtörténik a legrosszabb, akkor sem válunk el, csak egy másik helyről figyel majd minket ezentúl" - mesélte a műsorban.

A betegség már annyira átvette az irányítást a férfi teste felett, hogy az önállóan enni sem képes. Egy csövön keresztül táplálja őt az énekesnő napi háromszor.

"14 éve ismerjük egymást, és most mégis minden nap egy ajándék. Minden megélt nap egy újabb kis győzelem a halál felett. Nem szeretem ennyire kimutatni az érzelmeimet, de ahogy az időnk fogy, úgy érzem, már nem bírom magamban tartani" - mondta az énekesnő, miközben a sírástól elcsuklott a hangja.

Elképesztő luxusban él az énekesnő! Beengedte a kamerákat az otthonába

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük