Hízni kezdett a dögössé fogyott sorozatsztár, Natalie Cassidy
Tavaly bestsellerré vált Natalie Cassidy fogyókúrás DVD-je, de ma már újra régi túlsúlyos önmaga.
Natalie Cassidy talán a legtöbb magyar olvasó előtt ismeretlen, a sztárt leginkább az láthatta már, aki elkapott egy-egy korábbi epizódot az EastEnders című ősidők óta futó brit tévésorozatból.
Az a probléma viszont, amivel a 25 éves színésznő küzd, rengeteg hölgy életét keseríti meg: ez pedig nem más, mint a fogyókúra.
Ráadásul olyan fogyókúra, ami után a helyzet nemhogy jobb, de még rosszabb. Legalábbis ezt látszanak bizonyítani azok a cseppet sem előnyös fotók, melyek róla készültek.
Tavaly sokakat meglepett, amikor az év vége felé új, felettébb karcsú vonalait megmutatta a nagyközönségnek – mint kiderült, személyi edző és kemény diéta mellett sikerült 25 kilótól megszabadulnia.
Egyszer tuti, másszor husi
Természetesen a megújulás éppen egybeesett Now & Then elnevezésű életmód-DVD-jének premierjével, aminek segítségével bárki előtt ott állt az áhított fogyás lehetősége.
Nem csoda, ha sokáig vezette az eladási listákat a korong, hiszen melyik nő nem vágyna önmaga karcsúsított kiadására? Főleg, ha egy népszerű sztár a bizonyíték arra, hogy a módszer működik. Nos, akik akkor bíztak, most, alig egy évvel később esetleg csalódottan veszik tudomásul, hogy kedvencük mégiscsak elveszteni látszik a karcsúságért folytatott csatát. Nemrég ugyanis látványos súlytöbbletet halmozott fel ismét a sztár, és ezt egykori edzője, Dee Thresser is szomorúan vette tudomásul.
- Nagyon csalódott vagyok, hogy Natalie megint hízásnak indult. Tavaly erőteljesen dolgoztunk azon, hogy leküzdjük addigi rossz szokásait, és közben igazán jó barátokká váltunk. Március óta azonban, amikor együtt mentünk nyaralni, még csak nem is hallottam felőle – pedig akkoriban még győzködött, továbbra is ügyel majd arra, hogy edzésben tartsa bombázó testét – árulta el az edző.
Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció