Egy hónappal a filmje bemutatója előtt hunyt el a színész
1973. július 20-án halt meg.
A harcművész filmeknek valószínűleg a legismertebb alakja volt Bruce Lee, aki 41 évvel ezelőtt éppen ezen a napon, július 20-án hunyt el.
Bár szülei kínai származásúak voltak, ő San Franciscóban született, de egyéves korában Hongkongba költözött a család. Az állandóan betegeskedő kisfiúból a kemény edzéseknek köszönhetően erőssé váló, és egyre több verekedős balhéba keveredő Bruce Lee 19 évesen ment vissza az Egyesült Államokba. Először táncoktató, majd kung fu-edző lett, később pedig színészként próbált érvényesülni.
Élete 32 éve alatt hírnévre tett szert olyan filmeknek köszönhetően, mint a Tomboló ököl és a Sárkány útja. Legemlékezetesebb filmjének, a Sárkány közbelépnek a bemutatóját azonban már nem érte meg.
Többféle elmélet is felröppent a halálával kapcsolatban: egyesek szerint megmérgezték, mások szerint meggyilkolták, vannak, akik szerint a kábítószerezésbe halt bele - Lee köztudottan marihuánafogyasztó volt -, míg akadnak, akik úgy vélik, átok ül a családon.
A valóság azonban sokkal prózaibb: Bruce Lee a végzetes nap előtti este fejfájásra panaszkodott, így egy kolléganőjétől kapott egy erős, aszpirin- és meprobamáttartalmú fájdalomcsillapítót. A hatóanyagok azonban olyan allergiás reakciót váltottak ki nála, hogy agyduzzadást okoztak, nagy valószínűséggel ebbe halt bele, legalábbis a boncolás szerint. Ám újabban az is felmerült, hogy esetleg egy hirtelen halált okozó epilepsziás roham tört rá - ezt szintén kiválthatja a gyógyszerérzékenység.
A Sárkány közbelép című filmjét, melynek akkor már az utómunkálatai zajlottak, egy hónappal később mutatták be. A 850 ezer dollárból forgatott film hatalmas siker lett, és mintegy 200 millió dollár bevételt termelt. A film egyszersmind Bruce Lee-t az örök ikonok közé emelte.
Ami a magánéletét illeti, Bruce Lee 1964-ben vette el Linda Cadwellt, akitől két gyermeke született: Brandon 1964-ben, Shannon öt évvel később. Brandon szintén tragikusan fiatalon halt meg: 1991-ben A holló című film forgatása alatt egy golyó eltalálta, és belehalt sérüléseibe.
Nézz meg még több sztárt, akik forgatás közben hunytak el!
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.