Most derült ki! Meggyilkolták a 32 éves színésznőt

Új vizsgálatok bizonyítják, hogy meggyilkolták a 32 évesen elhunyt Brittany Murphyt.

Bár már lassan négy éve, hogy tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából Brittany Murphy, halála körülményei még mindig számos kérdést vetnek fel.

Most napvilágot látott egy olyan laboratóriumi jelentés, amely szerint a színésznőt valószínűleg megmérgezték.

Új fejlemények a halála ügyében

Brittany Murphy holttestére az édesanyja talált rá a zuhanyzóban 2009-ben, a halál okának tüdőgyulladást, vérszegénységet, a felírt gyógyszerek túladagolását és a hirtelen szívleállást tartották a hatóságok.

Most azonban a 32 évesen elhunyt színésznő édesapja, Angelo Bertolotti bejelentette, független laborokat kértek fel, hogy vizsgálják meg a lánya hajszálait, valamint több szövetet is, mivel nem hitt a Los Angeles-i halottkém hivatala által kiállított halotti bizonyítványnak.

A friss tesztek tíz különböző nehézfémet mutattak ki, méghozzá az Egészségügyi Világszervezet által meghatározott veszélyességi szintet jócskán meghaladó mennyiségben, egyes anyagok kilencszeres mennyiségben voltak jelen.

Ezek az egészségre káros anyagok pedig csak úgy kerülhettek Brittany Murphy szervezetébe, hogy valaki szándékosan, ártó szándékkal mérgezte velük. Feltételezhetően rágcsáló- vagy rovarirtó szerekkel.

A férje is ebbe halt bele

- Igazságtalanul besározták a lányom, Brittany nevét a bulvársajtóban, mindenféle anorexiásnak és drogosnak állítva be őt. Ő és a férje többször jelezte a hatóságoknak és az újságoknak is, hogy szerintük megfigyeli őket valaki, és féltették az életüket. Persze mindenki csak kinevette őket, de én nem nyugszom meg, amíg ki nem derül az igazság. Valaki meggyilkolta a lányomat - nyilatkozta Bertolotti az Examiner magazinnak.

A 35-ösök klubja - Fiatalon elhunyt sztárok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az elméletet alátámasztja, hogy Brittany a halála előtt olyan tünetekre panaszkodott, amik nehézfémmérgezés esetén is tapasztalhatóak, ám az orvosok ezeket a tüdőgyulladás mellékhatásaként diagnosztizálták.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Brittany Murphy férjét egyébként öt hónappal később szintén holtan találták otthonukban, a mostani eredmények alapján valószínűleg vele is a mérgezés végzett.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük